Dtum
Login with Facebookk
1
VEZÉRCIKK
A haditanács
Párisi jelentés szerint az ántánt legfelsőbb haditanácsa a következő közleményt tette közzé: A legfelsőbb haditanács olyan körülmények között tartotta hatodik tanácskozását, a melyek nagyon komolyak a szabad népek szövetségére nézve. A német kormány, a mely a keleti fronton az orosz...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka

Született egykoron...
Bűnösök vagyunk mi…

…akár a többi nép. Ez igaz,...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar...
Paul von Hindenburg
Hindenburg vasökle megint lesújtott, váratlanul, mint mindig és végzetes biztossággal, mint mindig és az első csapással már borzalmas rést ütött azon a vasfalon, a melyet a védekezésre szorított Francziaország földjén...
Az angol miniszterelnök ismét nyilatkozott a háború és béke kérdéséről. Edinburgh városa a napokban diszpolgárává választotta a miniszterelnököt, a ki ez alkalommal beszédet mondott s a többi közt ezeket mondotta:...
Amerikai csapatok partraszállása egy francia kikötőben
Jövőben az Európába küldendő csapatok száma a tervek szerint minden következő hónapban kétszeresére fog növekedni, úgy hogy 1918 végéig több mint két millió ember állana Európában rendelkezésre. Időközben a képviselőházban...
Zárótűz az olasz fronton királyunk jelenlétében
Tegnap éjszaka érkezett az olasz jelentés az olasz fronton megkezdett offenzívánkról és ez az offenziva azonnal az olasz front részbeni áttörésére vezetett, mialatt csapataink tizezer foglyot ejtettek. A mai hivatalos...
Foch
A Field című hetilapban Foch tábornok egy cikke jelent meg, amely a győzelemhez vezető uttal foglalkozik. A modern háboruban, irja Foch, csak egy mód van hogy eredményeket érjünk el: az ellenség szervezett haderőinek...
A királyi pár Konstantinápolyban
Az ebéd alatt a szultán a következő köszöntőt mondotta: Az én és népem részére szerencsés nap ez, hogy fővárosomban a nagy monarchia, melylyel évszázadokon keresztül a legbensőbb szivélyesség kötelékei kapcsoltak...
Cikk-ajánló
A németek diadalutja A németek diadalutja
A világtörténelem legnagyobb csatája folyik a franciaországi...
Döntés előtt Döntés előtt
Beland bejelentette a kamara folyosóján, hogy kedden hivatalosan...
A párisi haditanács A párisi haditanács
Az angolok és franciák az egységes tervek megbeszélésére együttes...
Caporetto megismételhetetlen Caporetto megismételhetetlen
Az 1917-es caporettói áttörés az Osztrák-Magyar Monarchia csapatainak...
Lloyd George eszeveszett gondolkodása Lloyd George eszeveszett gondolkodása
A Nieuve van den Dag hosszabb cikkben foglalkozik Lloyd Georgenak egy...
A második marne-i csata A második marne-i csata
A marne-i zsák déli szájánál, Soissons város közelében, elemi erejű...
 Új ellenfél – régi ellenség Új ellenfél – régi ellenség
A világ összes vezető férfia között egy se volt, a ki annyi...
Törökország háboruja Törökország háboruja
Amikor a világháboru kitört s nyilvánvaló lett, hogy annak...
Lloyd George nyilatkozata Lloyd George nyilatkozata
Lloyd George nyilatkozatot tesz közzé, melyben kijelenti, hogy a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98