Amikor a világháboru kitört s nyilvánvaló lett, hogy annak felidézésében Oroszországot illeti meg a „főérdem”, mindenki bizonyos volt abba is, hogy Törökország előbb-utóbb belesodródik a háboruba. Amikor ez csakugyan bekövetkezett s Törökország mellettünk szállott hadba ez senkit sem lepett meg.

Oroszország minden alkalmat – igy ezt a háborut is – megragadott, hogy régi vágyát, Konstantinápoly elfoglalását elérje. Ezuttal azonban nem ő maga kezdett ebbe a vállalkozásba – neki elég baja volt északon is – hanem szövetségeseit ugratta bele a dardanellai kalandba. Angliának és Franciaországnak nem érdeke, hogy Konstantinápoly orosz kézre kerüljön, de most már nem tehettek egyebet, igyekezniök kellett kikaparni a gesztenyét – az orosz számára. Azonban – mint tudjuk – világraszóló kudarc érte őket, de nem lehetetlen, hogy ez a kudarc nekik maguknak sem volt végzetes baj.

Vajjon mit csináltak volna, ha sikerül vállalkozásuk a Dardanelláknál? Bizonyára nem nyugodtak volna bele, hogy – amitől mindig féltek – az orosz fészkelje be ott magát, viszont amaz sem hagyta volna régi „jussát”. A nehéz kérdés elintézésétől azonban megkimélte őket Törökország, amelyik dicsőségesen állta és védtek ki az ostromokat. Törökország egy darabig elszigetelten állott, de amióta Bulgária is szövetségesünk lett, azóta megvan a közvetlen érintkezése a központi hatalmakkal.

És azóta még erősebb lett Törökország és még kevesebb reménye lehet az ántántnak arra, hogy vele szemben eredményt érjen el. Hamburgtól Konstantinápolyig szabad lett az út s az ántánt nagyon jól tudja, hogy ez mit jelent. Nemcsak német tengeralattjárók jutottak el ezután a Dardanellákhoz, hanem szárazföldön is meg volt az összeköttetés a központi hatalmakkal.