Dtum
Login with Facebookk
1918 | Május

Füstrajzok

E folyóirat f. évi április havi számában tanulságos közlemény jelent meg "Kaleidographok" czímen. A photo-kaleidograph és a kaleidograph azonban külföldi találmányok s míg az általuk készített tetszetős rajzokat éppen nem egyszerű készülék segítségével állítani elő, addig az általam alkalmazott, valósággal elemi technikai fogás igénybevételével az eredetiségre igényt tartható, olykor határozottan fantasztikus alakzatok kerülnek ki, melyek díszítő motívumok gyanánt szintén felhasználhatók.

A kaphographiák, magyarul füstrajzok lényege és előállítása röviden a következőkben foglalható egybe. A legismertebb elemek egyikének, a szénnek három módosulata van: a legbecsesebb ékkő, a gyémánt, az iróngyártás legközönségesebb nyersanyaga, a graphit s az ú. n. alaktalan szén.
Természetes képződésű alaktalan szénfajták az anthracit, a kőszén, a barnaszén és a turfa.

Mesterséges alaktalan szenek a korom, faszén, állati szén és a koksz. Szerves testek tökéletlen égésekor nagyobb mennyiségű korom válik szabaddá s a világító lángokból a beléjök vagy feléjök tartott hideg testekkel felfoghatni ezt a legtisztább alaktalan szénféleségeket. A füstölgő lámpa, füstölgő kályha, vagy tűzvész után a füstölgő romok stb. mind a tökéletes égés megjelölésére vonatkozó szólásmódok.

Megjegyzendő, hogy chemiai értelemben füst és korom között óriási különbség van. A korom a füst egyik alkatrésze lehet, de nem minden füst tartalmaz kormot is. Igy pl. a sárga phosphor égéséből származó sűrű, nehéz füstben nyoma sincs a koromnak, mivel az tisztára phosphorötösoxid.(P2O5)
A kormot nagy mennyiségben használják a fekete festékek készítésénél.

Ha a napilapokat, folyóiratokat olvasgatjuk, alapjában véve tulajdonképpen kormozott papírt tartunk a kezünkben, mivel a fekete nyomdafesték is kormoból készül s a fekete nyomású, díszes illustratióknál ugyan ki gondolna arra, hogy a lámpaüvegek, kályhacsövek, kémények stb. kellemetlen szennyező anyagát látjuk viszont s szemet, lelket gyönyörködtető rajzokban?

A mai tökéletes világító eszközök és fényforrások idején kevesebb okunk van panaszkodni a kormozó láng miatt – eltekintve a hadigyertyáktól – ellenben a régi világban, mikor még az olajmécses, szurokfáklya, faggyúgyertya stb. járta a világítás lakástisztasági, hygieniai szempontból sok kivánnivalót hagyott hátra. Előkelő római urak palotáiban fényes lakomák után nemcsak a lakoma maradványainak eltakarítása adott nagy munkát a rabszolgáknak, de az olajmécsestől kormozott falakat is sűrűn kellett végigmosogatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy füstrajz Másik füstrajz
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98