Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Gróf Károlyi Mihály kiállítja a kálkápolnai első földosztás alkalmával
Megfelelő előmunkálatok után február 23-án ténylegesen megkezdődött a hadviselt katonák között a földosztás. Az első földosztást ünnepélyes keretben tartották meg Heves megyében. Budapestről az elnököt, a kormányt és a meghivottakat külön vonat vitte Kál-Kápolna állomásra s onnan...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Az entente gazdasági bizottsága
Egyik laptársunk, a „Vállalkozás” a minap vezércikkében magasztalja a kereskedelemügyi miniszter munkásságát, dicséri azért, hogy keveset beszél, de sokat dolgozik s nemcsak a közlemény soraiban, de...
Barkász Lajos: Falurészlet télen
A birtoktörvény tervezetét decz. 2-án letárgyalta a minisztertanács, s az erre vonatkozó néptörvény még a héten megjelenik, hogy rendet lehessen teremteni, s mikor a tavaszi munkák megindulnak mindenki hozzáláthasson...
Koldusasszonyok a templom bejáratánál
Garami Ernő kereskedelmi miniszter, a Szocziáldemokrata párt egyik legkiválóbb és legtartalmasabb vezéralakja a minapában rendkívül érdekes beszédet mondott és ebben a következő nagyon súlyos és nagyon megjegyezni...
Gróf Zichy István: Kapáló asszony
Említettük már, hogy földért leginkább olyanok jelentkeznek, kik semmit sem értenek a földmüveléshez és ez a legnagyobb veszélyt rejtegeti magában, hiszen ha ily elemek jutnak földhöz, a városok és az ellátatlanok...
Buza Barna földmivelési miniszter
A záloglevél kibocsátó intézetek beadvánnyal fordulnak a földmivelésügyi miniszterhez, melyben figyelmeztették a földreformnak a záloglevél hitelt érintő rendelkezéseire. Buza Barna földmivelésügyi miniszter a kérdés...
Nyomtatás
Lapjaink egy barátja következő sorokkal keresett fel: Akár lesz földosztás, akár nem, bármely módozatok szerint lesz keresztülvive, nem csak hasznos, – célszerü – de szükségesnek, ugy az állam mint az...
Baromfiudvar
A baromfi téli gondozása a mostani viszonyok közt igen nagy bajjal jár. Nincs elégséges tápláló eleség és a tél meglehetősen kemény, hóval teli. Hogy apró jószágunkat mégis megtartsuk, sok figyelmet kell fordítanunk...
Vasárnapi déli korzó a Kossuth Lajos utczában a háború előtt
A középosztálynak 1914-18. háborus évekbeli helyzetét a bécsi „Morgen” cimü lap meglepő természethüen a „középosztály élelmezési gondjai” cimen, ezeket irva: a középosztály sokkal borzasztóbban...
Cikk-ajánló
A kényszerbiztositás és az önkéntes tőkebiztositás A kényszerbiztositás és az önkéntes tőkebiztositás
A háboru sok uj problémát vetett felszinre s a régen vajudó és...
Magánparcellázás Magánparcellázás
A mult hetekben minden lap földosztásban utazott, de hát nem is...
A munkástanács földreform javaslata A munkástanács földreform javaslata
A Munkástanács földreform javaslata 1918. december 20-án 350 szóval...
Parcellázás és a szakértelem mellőzése Parcellázás és a szakértelem mellőzése
A birtokok szétdarabolásáról még tanácskozások folynak, de a...
Még ezek mernek sirni! Még ezek mernek sirni!
Azok között, akiknek nevét a szegény ember csak fogcsikorgatva és...
Kényszerszabályokkal szoritják munkára a napszámosokat Kényszerszabályokkal szoritják munkára a napszámosokat
A budapesti teherpályaudvarokon torlódva állanak a vasuti kocsik,...
A biztositás állami monopóliuma A biztositás állami monopóliuma
A magyar biztositó intézetek körében nagy izgalommal tárgyalták...
Utjavitást a segélyért Utjavitást a segélyért
Már több izben irtuk, hogy az állampénztár megkárositására kár a...
Munkára fel! Munkára fel!
Ez most a jelszó, ezt kell most mindenáron megvalósitani, nehogy az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98