Dtum
Login with Facebookk
1918 | November

A biztositás állami monopóliuma

A magyar biztositó intézetek körében nagy izgalommal tárgyalták Szende Pál pénzügyi államtitkárnak minap tett nyilatkozatát, hogy utasitást adott a biztositás állami monopóliumának előkészitésére. Ez a gondolat nálunk nem uj, több alkalomban fölmerült, azonban a politikai konstellációk folytán annyira sem jutottunk, hogy a régóta elavult biztositó törvény szükséges reformját valamely kormány keresztülvigye.

Az államra nézve a biztositási monopóliumnak elsősorban szociális jelentősége van, mert minden réteget be tud vonni a biztositás körébe, anélkül, hogy őket anyagilag észrevehetően megterhelné. 

De financiális eredménye is kecsegtető, ha a külföldi példákat nézzük. Most jelent meg az olasz kormány hivatalos kimutatása az életbiztositó monopóliumról. Olaszországban tudvalevőlen 1913-ban vezették be a biztositás állami monopóliumát.

Az első esztendőben az olasz kincstár dijbevétele cimén 39,09 millió lira volt, amely 1917. esztendőben már 44,4 millióra emelkedett. Az államnál biztositott tőkeösszeg elérte az 1210 milliót. A kifizetett biztositási összegek 1917-ben 23,2 millió koronára rugnak, szemben a megelőző évi 22 millióval. És az olasz állam a biztositás monopóliuma következtében abba a helyzetbe jutott, hogy a harcoló csapatait nagyobb tőkebefektetés nélkül biztosithassa.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az olasz sziklák között Életbiztosítás hirdetése a Közgazdasági Közleményekben (1914. aug.1.)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98