Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Színház és mozi

A Délutáni Kabaré ma mutatja be uj müsorát. Szinre kerül a „Cserepapa” cimü kacagtató burleszk-operett, melyben különösen Rátkaynak és Latabárnak nyilik alkalom nagyszerü alakitásra. A minden pontjában teljesen uj müsor másik kiemelkedő száma a „De profundix” cimü rendkivül izgalmas dráma. Ebben Haraszty Mici, D”Arrigó és Irányi brilliroznak.

Nagysikerünek igérkezik a „Matyi te csalsz” cimü frappáns fordulatokban bővelkedő, francia levegőjü bohózat, melyben Sugár Teri és Szabolcs Ernő fogják megkacagtatni a közönséget. Magánszámokban Petényi Sári, Radó Böske, darabokban Mikó László és Székely Lajos lesznek kitünőek. A müsor összes számait ezuttal is Harmath Imre irta. Jegyek az első előadásra s egész hétre a szinház pénztárán kivül a Szinházi Életnél és Bárdnál is előreválthatók.

A Tivoli mozi e heti müsora olyan két szenzációs filmkreációt mutat be, mintha már a nagy szezónban benne lennénk. A vörös korcsma Honoré Balzacnak közismert regényét filmen mutatja be a Tivoli és a 4 felvonásos darab szenzációs alakulatai folytán végig leköti a közönség figyelmét. Nem kevésbé szenzációs, de annál izgatóbb a második kép, amelyben viszontlátjuk a közérdeklődésnek örvendő Nick Fantomot, ki a Csodálatos gyár cimü négyfelvonásos bünügyi rejtélyben legizgalmasabb kalandját mutatja be és amikor még hozzátesszük, hogy Heinrich Schroit e világhirü filmmüvész játssza benne a főszerepet, eléggé felcsigáztuk a közönség érdeklődését?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98