A világháború az elektromos zseblámpák fejlődésére igen nagy hatással volt, a mi természetes is, mert a nomád életet élő embereknek nagy szükségük volt kis, zsebben hordozható fényforrásra. A régi zseblámpákat apró száraz elemekkel, vagy akkumulátorokkal táplálták, a melyek hamar kimerültek, mert a száraz elemek már állás közben is lassan tönkremennek, az akkumulátorok utántöltése pedig körülményes nem mindenütt végezhető.

1914-ben jelent meg egy új rendszerű elektromos zseblámpa elem és akkumulátor nélkül, a melyben mintegy valóra van váltva az örökégő, illetve soha ki nem merülő zseblámpa problémája. Két szellemes angol feltaláló szerkesztette meg a mótorral működő zseblámpát (1. kép). A lámpa hengeralakú és külsőleg alig különbözik a közönséges zseblámpáktól. A lámpa szerkezete (2. kép) a következő:

A lámpa oldalán késszerűen nyiló emeltyűhöz egy fogazott rúd van erősítve, melynek fogazata egy kis fogaskerékbe illik bele. A kis fogaskerékkel áttételek segítségével egy mágneses tekercset (induktort) lehet forgásba hozni, a mely egy erős patkóalakú mágnes belsejében (illetve két szára közé) van fölszerelve. Ha az emeltyűkart hirtelen lenyomjuk, a fogaskerékrendszer segítségével a kis mótor (dynamo) gyors forgásba jön és indukált áramával táplálja a készülék apró fémszálas elektromos lámpáját.

Egy svájczi társaság nemrégen egy hasonló lámpát szerkesztett, a mely azonban két érdekes dologban különbözik az előbbitől. Az egyik az, hogy az elektromos lámpa közvetlenül érintkezik az induktor tengelyével és vele forog, miáltal a szerkezet egyszerűbbé válik, mert kikerülhető a kollektor seprő, vagy áramátadó gyűrű.

A késszerűen nyíló emeltyűkar ezen szerkezetnél nem érintkezik közvetlenül a mótorhajtó szerkezettel, hanem előbb egy rugót huz fel, a mely a lámpa tokjának fenekén van elhelyezve. Az emeltyűkar nyomogatásával mintegy erőt halmozunk fel a rugóban, úgy hogy a lámpa állandóan világít. Egy kis kilincskerék gátolja meg, hogy a rugós kerék visszafelé forogjon. (5. és 6. kép.)