Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

Carpentier – Cook mérkőzés

A francia és az ausztráliai bajnok küzdelme. – Carpentier leütötte Cookot.

Január 12-én a londoni "Albert-hall"-ban gyönyörű keretek között zajlott le a két nagyhírű boxoló pár harca, mely hetek óta izgalomban tartotta az angol sportközönséget. A termet a megjelent 7000 néző szorongásig megtöltötte. Ott volt az egész francia diplomáciai kar élén a nagy követtel és két tábornokkal. Végig nézte a híres mérkőzést London legelőkelőbb társadalma.

A gong hívó szavára, amikor a két világhírű bajnok megjelent, határozottan az ausztráliai Cook tette a kedvezőbb benyomást. Néhány centiméterrel alacsonyabb a francia Carpentier-nél, viszont hatalmas csípői, izmos lábszárai nagy energiát sejttettek. Közvetlen a mérkőzés előtt Carpentier 78 kg. volt, míg Cook testsúlya 85 kg-ot nyomott.

A mérkőzés tartama alatt Cook határozottan az időkihúzásra dolgozott, mert azt hitte, hogy sokkal kitartóbb ellenfelénél. Azonban taktikája nem vált be, mert ellenfele már a negyedik roundban knock-out-olta. A közönség leírhatatlan ünneplésben részesítette a győztes franciát. A mérkőzést megelőzőleg mindkét bajnok hónapok óta lelkiismeretes előtréninget folytatott.

Két héttel ezelőtt a közönség Carpentier győzelmét várta s az alkalmi bukmékerek Cook győzelme esetére háromszoros tétet fizettek. Közvetlen a verseny előtt azonban Cook lett a favorit, aki maga is biztosra vette, hogy leüti a franciát. Jövő terveit illetőleg Carpentier úgy nyilatkozott, hogy egyelőre Angliában szándékozik maradni, és Kid Lewissal óhajt mérkőzni, majd áthajózik Amerikába a hol Tom Gibbonsot hívja ki.

Arra a kérdésre, hogy Jack Dempsey-vel nem óhajt-e a világbajnokságért küzdeni, nagyon óvatosan válaszolt a kitűnő francia: azt mondta, hogy meg várja, míg "formája" teljesen a régi lesz s az esetben nincs kizárva a reváns mérkőzés. Carpentier mindenesetre elismerésre méltó teljesítményt végzett Cook felett kivívott győzelmével, mert olyan csúfos kudarc után, amit Dempsey-vel szemben szenvedett, még a beavatottak sem vártak ilyen fényes eredményt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
George Carpentier Georges Carpentier Georges Carpentier
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98