Dtum
Login with Facebookk
1922 | Május

A rendőrség két kommunistát tartóztatott le

- A hétfői napló tudósítójától.-


A főkapitányságon hosszabb idő óta folytatnak nyomozást egy kommunista szövetség leleplezésében. Már hetekkel ezelőtt több letartóztatás történt ebben az ügyben és most ujabb hét fiatal suhancot tett ártalmatlanná a rendőrség.


A most elfogott kommunisták Radics Árpád, Lakatos Miklós, Grünfeld Sándor, Groszmann Árpád, Szekér Ágoston, Szeli Gábor, fiatal 18-20 esztendős iparos-tanoncok, a hetedik pedig még 17-ik életévét sem töltötte be és így neve nem közölhető. Ezek az inasok Ujspesten és környékén mint állástalan ifjumunkások kommunista agitációval töltötték idejüket, gépirásos ujságot szerkesztettek, amelynek cime „Kommün” volt és az egyes példányokra a cimet nagy vörös betükkel pingálták fel.


Kihallgatásuk alkalmával legnagyobbrészt beismerték bünösségüket és azzal védekeztek, hogy az ifjumunkások mostani szervezetének vezetőségét akarták megbuktatni és azok helyébe más vezetőket választani. Valamennyit átkisérik az ügyészségre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98