Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Razzia a VII. és VIII. kerületben

Betörőket és kommunistákat keresnek. – Több, mint száz embert állítottak elő.

A Hétfői Hírlap tudósítójától.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrség nagy razziát tartott a VIII. kerület egész területén.
A razziát az tette szükségessé, hogy a rendőrség tudomást szerzett arról, hogy az utóbbi időben elkövetett falbontásos betörések tettesei a józsefvárosi lebujokban tartózkodnak, ezenkívül egy szervezkedő kommunistatársaság nyomai szintén erre vezetnek.


A razzia első része már délután hat óra tájban kezdődött. Rendőrök és detektivek megszállták a Rákóczi-utat a köruttól egészen a keleti pályaudvarig. Minden gyanus kinézésű férfit és nőt igazoltattak, és a kiknek kellő igazolásuk nem volt, azokat előállították a Conti-utcai kapitányságra.


A tulajdonképpeni razzia este tiz óra tájban kezdődött és hajnali három óráig tartott. Majdnem az összes detektivcsoportok és nagyszámu rendőrségen a Népszinház-, Német-, Vig-, Conti-, Fecske-, Kender- és József-utcai zugkorcsmáit és kávéházait vizsgálták át.


A Népszinház-utca és Fecske-utca sarkán levő büffetnek majdnem az egész közönségét bevitték. Több mint száz embert fogtak össze, akiket részben a VIII. kerületi kapitányságra, részben a főkapitányságra állítottak elő, ahol még az éjszakai órákban megkezdték a részletes igazoltatást.


Az előállítottak nagyrésze kellően tudta magát igazolni, ezeket rögtön el is bocsátották. Több nótórikus csavargó és munkakerülő is volt előállítottak között, ezeket a toloncházba küldték ki. Mindössze négy-öt olyan maradt a főkapitányságon, akik a falbontásos betöréssel gyanusíthatók. Ezeket vasárnap kihallgatták, de egyelőre bizonyíték egyik ellen sincs.


Ugyancsak szombaton délután a VI. kerületi rendőrkapitányság az erkölcsrendészeti osztállyal karöltve, a VI. kerületben is általános nagy razziát tartott. A razziát, melyet 20 detektiv vett részt, Róna Zoltán rendőrkapitány vezette.


Elsősorban az ismert kéteshirü kávéházakat és lebujokat keresték fel ebben a kerületben is a razziázó detektivek, de ellenőrizték az utvonalakon fekvő szállodákat is.


A Király-utcai kávéházakba nagy riadalmat okozott a rendőrség megjelenése, sokan menekülni akartak, azonban a rendőrség emberei elállták a kijáratokat, ugy hogy senki sem vonhatta ki magát az igazoltatások alól.


A razzia a késő esti órákban ért véget. 22 férfit és két nőt állítottak elő a kerületi kapitányságra. A férfiak közül négyet a rendőrség már régebbi idő óta köröz különböző büncselekményekért. Ezeket előzetes letartóztatásba is helyezték. A többiek ellen lefolytatják az eljárást és azok, akiknek nincsen foglalkozásuk, a toloncházba kerülnek át.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98