
VEZÉRCIKK
Az elmult héten a Nemzeti Bank vezetősége bizalmas ülésekben foglalkozott azzal a sulyos helyzettel, melyet az aranykorona szorzószámának hivatalos megállapitása a közgazdasági életben előidézett. A Nemzeti Bank vezetőségének többször hangoztatott álláspontja ugyanis az, hogy a közgazdasági...


Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...

A pénzügyminiszteriumban vasárnap délelőtt Szabóky Alajos dr. pénzügyi államtitkár elnöklésével fontos értekezlet volt, amelyen a miniszterium különböző ügyosztályainak vezetői is részt vettek. Az értekezleten –...

Teli harangozták Budapestet, sőt az egész országot, hogy a balatoni fürdők drágák és ezért üresek. Pedig a balatoni fürdők eddig is drágák voltak, mégis zsúfolva voltak minden évben, sőt talán azért drágultak meg,...

Csonkamagyarországnak megmaradt kevés mezőgazdaságilag mívelhető területe, a birtokmegoszlások aránytalansága, a földreformtörvény végrehajtása mindinkább előtérbe tolják a haszonbérletek létesítésének, fenntartásának...

Azok a bankárok, akik összeköttetésben állanak a német kölcsön ügyében tárgyaló közvetitőkkel, örömmel fogadták a német birodalmi gyülés határozatát. Egyikök kijelentette, hogy ezzel az utolsó akadályt is sikerült...

A legutóbbi minisztertanács az őrlési szabadforgalom mellett döntött. A szabadforgalomról intézkedő kormányrendelet a hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg. A rendelet értelmében a malomvállalatok engedélyt...

Most jelent meg a svájci gazdaközönségnek a nemzetközi tejpiac helyzetéről szóló részletes jelentése, amely a különböző államokból beérkezett tudósítások alapján a folyó év második negyedéről számol be. Ennek a...

Gazdaság


A kormánynak az a rendelkezése, amellyel az aranykorona szorzószámát...
Gazdaság


A Statisztikai Havi Közlemények legutóbbi füzete szerint, 1923-ban...
Gazdaság
Gazdaság

Félhivatalosan jelentették, hogy Popovics Sándor, a Nemzeti Bank...
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság


A gazdasági és politikai válság nem nyert megoldást. A megüresedett...
Gazdaság


Bud János közélelmezési miniszter a napokban tért vissza Genfből,...
Gazdaság


A földmívelésügyi kormány nagyérdekű adatgyüjtést végzett a vármegyei...