Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

Aki halált kért Mata Hari fejére, pedig három évig szerelmese volt

Paul Peysonnié, Páris főügyészének fejfájára


Páris, december 22.

Párisban néhány nap előtt meghalt a legfőbb semmitőszék egyik igen magasrangu magisztrátusa: Paul Peysonnié. Peysonnié régebben nem érte be vele, hogy a paragrafusok tövében sétálgasson, de ki-kirándult tetszetősebb virányok, a költészet felé is.

 

Paul Soumniés név alatt irt nagyon szép verseket. Jónevű költő volt és drámaíró. Darabjait játszották az Odeonban, a Vandevilleben és más irodalmi sziházakban is. Sőt kedvelt háziszerzője volt a Grand Guignotnak. Az ide irt rémdrámái valóságos kis remekek. Ez a Peysonnié, illetve Soumniés bizonyára nem volt a sápadt ábrándok dalosa. A darabjait nemcsak elképzelte és megírta, de, ha rákerült a sor – át is élte őket.

 

Például ezt:

 

Vagy huszonöt év előtt, amikor még Antoine volt az Odeon igazgatója, a direktori előszobájában egy délelőtt egy hölgy várakozott Antoinera és egy úr. Várakozásközben összeismerkedtek. A férfi: iró volt és az uj darabja kéziratát hozta el. A nő: szinésznő. Idegenországbeli, de éppen ezért akart Antoinenal megismerkedni, az egyetlennel, aki Párisban már akkor ifgyelemmel kisérte a külföldi szinházi eseményeket…

 

A két látogató annyira összebarátkozott ott az előszobában, hogy végül együtt távoztak. És igen-igen jó barátok lettek, noha a férfi, az iró, sokkal idősebb volt a szinésznőnél.
Szerelem, nagy szerelem lett ebből, amig három évvel utóbb alaposan egymásra untak, és valami afféle jelenet játszódott le köztük, amilyent Zola ir le a „Pénz”-ben Delambre-ral kapcsolatban, aki, főügyész létére, soha megbocsátani nem tudta, hogy a szeretője megcsalta.

 

Hosszu, hosszu esztendők teltek el azóta. A háboru alatt Párisban ez a nő állott kémkedéssel vádoltan a hadbiróság előtt. A vád képviselője, a katonai ügyész, igen magas rangban, minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a vádlott Franciaország ellenségeinek szolgálatában állt. Kémkedett. Halálbüntetés jár neki! Halálra is itélték és agyonlőtték Vincennesben.
A nő: Mata Hari volt. A katonai ügyész: Paul Peysounié.


Ugyazanz a Peysonuié, aki még tizenöt év előtt Paul Sounniés volt és, mint költő, már deresedő fejjel ült Antoine előszobájában. És ugyanaz a Mata Hari, akivel ott az előszobában találkozott össze és aki utóbb három évig volt a kedves.


Ami azonban nem gátolta meg benne, hogy halálbüntetést kérjen egykori szeretője fejére.
Mata Hari megölte benne Soummiést, a szerelmest. És Peysounié, a főügyész bosszut állt Sounniésért.

 

Ennyi volt az egész.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98