Ranzenberger őrnagy lovagias elégtételt kért Prónay alezredestől, aki azonban arra való hivatkozással, hogy „Ranzenbergert nem tartja lovagias kategóriába eső férfinak”, csak fegyveres kiállást ajánlott föl. Vádpontokat sorol föl ellene s fölszólitja, hogy állítsa őt vádjaiért a biróság elé

Az ismeretes kardaffér, amely Prónay Pál alezredes és Ranzenberger Viktor őrnagy között egy héttel ezelőtt zajlott le a Kossuth Lajos-utcábanés amelyről legelőször A Reggel tudósítása számolt be, most vasárnap ujabb fordulathoz vezetett. Az affér után ugyanis Ranzenberger őrnagy- megbízottal, vitéz Vida Gyula nyugalmazott alezredes és vitéz Lázár Károly százados utján – január 16-án Prónay alezredestől lovagias elégtételt kért.

Prónay az őrnagy megbízottaihoz erre levélbeli kérdést intézett, hogy érvényben van-e még a hadseregfőparancsnokságnak az a parancsa, amely a vitézeket és az aktív és nem aktív tiszteket eltiltja a vele való lovagias érintkezéstől, tovább, hogy az ügy tárgyalásánál nem fogják-e ezt a parancsot ujból érvényesíteni. Mindezt – írta Prónay – azért óhajtja tudni, mielőtt a kihívásra válaszolna, mert nem teheti ki magát annak, amire már több precedens volt, hogy a lovagias eljárást levezetik, előbb azonban az említett tisztiparancsra való hivatkozással az eljárást tárgytalanná teszik. Miután Prónay alezredes erre a január 17-én kelt levelére választ nem kapott, vasárnap a provokálásra azzal válaszolt, hogy Ranzenberger őrnagy ügyében lovagias táragyalásokba nem bocsátkozik, a fegyveres kiállást azonban fölajánlja.
Prónay Pál levele így hangzik:

Nagyságos Schenker Zoltán és vitéz Vida Gyula alezredes uraknak
Budapest, 1928 január 22.

Nagyságotok e hó 16-án hozzám intézett levelükben Ranzenberger Viktor testőr-őrnagy úr megbizásából tőlem lovagias elégtételt kérnek. Ezen kérelmük annál föltünőbb, mert a hadseregfőparancsnokság egy korább kibocsátott titkos parancsában az összes tiszteket letiltotta a velem való lovagias érintkezéstől és párbajaimat kódexellenes rendeleteivel a helyszínen akadályozta meg. Maga a parancsot kibocsátó hadseregfőparancsnok kódexellenes bojkotparancsába foglalt rágalmaiért megtagadta velem szemben a lovagias elégtételt és engem birósághoz küldött, de az ügyészség megtagadta az eljárás megindítását. Ilyen előzmények folytán e hó 17-iki levelemben fölkértem Nagyságaikat, hogy nekem ezen lovagiatlanságok ismétlődése ellen nyujtsanak garanciát.

Ezen fölszólitásomra Nagyságtoktól érdemleges választ nem kaptam. Ezek után Ranzenberger Viktor őrnagy ügyében kénytelen vagyok az 1924 február 8-án fölvet jegyzőkönyvben kifejezésre juttatott azon álláspontomat föntartani, hogy az ő ügyében lovagias tárgyalásokba nem bocsátkozom.

Ranzeberger Viktor testőr-őrnaggyal szemben már akkor az a véleményem alakult ki, hogy őt velem szemben tanusított magaviselete miatt nem tekinthetem lovagias kategóriába eső férfinak és ezért toroltam meg a rajtam és feleségemen a lovagias ügy kiprovokálása céljából elkövetett, tiszthez nem méltó ujabb sértését – botommal. Fölkérem Nagyságtokat, hogy ezen levelemet egész terjedelmében közöljék felükkel, akinek módjában van tényállításaimért ellenem a független polgári biróságnál eljárni, amit el is várok tőle, mert nemcsak az ő és én érdekem ez, de érdeke a hadseregnek és azon körnek is, amelyhez felük tartozik, hogy ezek a vádak bírói uton tisztáztassanak, mielőtt lovagias uton tengeri kígyóvá nyulnának vagy kardcsattogtatással örökre eltemettetnek.
Állítom,
1. hogy Razenberger Viktor testőr-őrnagy az 1922 október 27-én, majd 1923 február 3-án fölvett jegyzőkönyvekben nekem magyarázatot nyujtott és legnagyobb tiszteletéről biztositott, utóbb fömerült tények azonban ezen lovagias nyilatkozatainak megbizhatóságát ellenem lerontották. Erre való tekintettel a február 28-iki lovagias jegyzőkönyvben Ranzenberger Viktor testőr-őrnagynak csak fegyveres kiállást ajánlottam föl és a lovagias elégtételadást függővé tettem az ő szerepének birói tisztázásától, Ranzenberger Viktor testőr-őrnagy azonban a fegyveres kiállásra nem reflektált, ellenem rágalmazási pört nem inditott, sőt azon lovagias ügyet is abbahagyta.
2. Ranzenberger Viktor testőr-őrnagy annak dacára, hogy a hadseregbe való fölvételét nekem köszönheti, mint helyettes parancsnokom nem volt őszinte, nem kelt védelmemre az ellenem intrikálókkal, sem azokkal szemben, akik az én káromra vagyon elleni deliktumokat követtek el.
Felelősségre vonva, minduntalan a legnagyobb tiszteletéről és ragaszkodásáról biztosított, holott az ellenkezőjét cselekedte és a hiányokat is reám akarta háritani.
3. A szombathelyi tisztigyűlésen a saját és a zászlóalj tisztikarának ragaszkodásáról bizosított engem, a királypuccs alatti magatartásomra vonatkozó gazdátlan rágalmak ellen állástfoglalt, majd ezen jelenlétemben tett nyilatkozataival teljes ellentétben, az ügyészek előtt és az 1924. évi főtárgyaláson tanuvallomásában ugyanazon rágalmakat támasztotta alá,.
4. Pörbeli ellenfeleim oldalán önként jelentkezett tanunak, sőt az ő érdekükben hamis tanuvallomást tett.
5. Ranzenberger Viktor testőr-őrnagynak, mint a zászlóalj helyettes parancsnokának, tudnia kellett a zászlóaljnál levő államtulajdont képező lefoglalt pénzek körül történt bünös üzelmekről és a kasszakönyvek meghamisitásáról.

Tisztáznia kell magát, mint volt helyettesemnek, hogy hová tűntek el azon ugyneveztett A., B., C. eredeti pénztárkönyvek, amelyeknek dátumai 1921 szeptemberig az én saját tinta-kézaláírásommal és a pénztárellenőrző tisztek aláírásaival voltak ellátva.
Ezek után kijelentem még, hogy miután folyó hó 15-én Ranzenberger Viktor testőr-őrnagyot tettlegesség érte, mint 1924 febráur 8-án, a fegyveres kiállást ismét fölajánlom neki.
Tisztelttel
Prónay Pál, alezredes.