Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Héjjas Iván úri becsületszava

Héjjas Iván szombaton megjelent a rendőrség előtt, ahol kihallgatták magánbeszélgetés formájában is, jegyzőkönyvileg is. A tudósitások szerint az ország nagyon nagy érdekeire hivatkoztak a rendőri hatóságok, amikor Héjjas Ivánt arra kérték, hogy mondjon el mindent őszintén – mint tanú.

 

És Héjjas Iván vallott. Vannak akik ugy tudták, hogy az egykori félelmetes „istennyila” egy-egy pillanatban majdnem elérzékenyedetten vallotta, hogy: „Isten engem ugy segéljen, semmi részem nincs a bombamerényletekben”, sőt azokat elitéli ép annyira, mint azok, akiket világnézeti különbség választ el tőle. Vallotta, hogy Piroska Jánost sem ismeri, és a Márffy Adorján konzorciummal régen megszakított minden összeköttetést, mert belátta, hogy az országnak rendre és konszolidációra van szüksége s ezt bombákkal, gyilkosságokkal megvalósítani nem lehet.


Vallotta azt is, hogy az alföldi brigádot felosztotta s napjainkban csak az irredenta gondolatnak szenteli munkásságát.


Vallomását többször ismételt esküvel és uri becsületszavával pecsételte meg.


Elhisszük, Héjjas Ivánnak mindazt, amit eskü alatt vallott s amit uri becsületszavával erősitett meg. Elhisszük minden kételkedés és fentartás nélkül, mert Héjjas Ivánt ismerjük olyan férfinak, hogy amit úri becsületszavára mond, az ugy is van.


Elhisszük neki vallomásának minden egyes vonatkozását, amint elfogadjuk Gömbös Gyula fajvédő vezér, Eckhardt Tibor Éme elnök tiltakozását is arra nézve, hogy a fajvédelemnek vagy az Émének a bombamerényletekhez, az atrocitásokhoz akár közvetve, vagy közvetlenül akár hivatalosan, vagy csak félhivatalosan köze volna.


Mindezt elhisszük, elfogadjuk Gömbös Gyulától, Eckhardt Tibortól Lendvay Istvántól épugy, mint Héjjas Ivántól. Nem is állitjuk, a vallomás és tiltakozás után nem is gondolhatjuk, hogy bármelyikük kezére az ártatlanul kiontott vérnek csak egy cseppje freccsenhetett.


Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Lendvay István épugy, mint Héjjas Iván nem folytak be se közvetve, se közvetlenül a gyilkosságokba és bombamerényletekbe, biróilag nem is vonhatók felelősségre.


Nem állíthatnók azonban azt, hogy Gömbös Gyula, Eckhardt Tibor, Lendvay István csakugy, mint Héjjas Iván ne tartoznának felelősséggel a kiontott ártatlanok véréért önlelkiismeretüknek.


Héjjas Iván joggal hivatkozhatott uri becsületszavára, Gömbös Gyula a parlamentben jogos önérzettel tiltakozott személyük bevonása ellen, de nem felelős-e Gömbös Gyula és Héjjas Iván azért a légkörért, amelyet ők, az ő politikájuk teremtett meg s amely melegágya volt a Márffyak, Adorjánok, Kovács-testvérek, Atheneum-rombolók, Erzsébetvárosi Kör, Club-kávéház.


Elhisszük hogy Gömbös Gyula és Héjjas Iván uri gondolkozása visszaborzad az ártatlan emberek vérétől, de vajjon nem-e a Héjjas Ivánok, Prónay Pálok, Gömbös Gyulák és Eckhardt Tiborok iskolája termelte azokat a fattyuhajtásokat, nem-e ennek az iskolának két emlőjén, a Szózat és A Nép tején táplálkozva bátorkodtak vérengzésre lázas agyu, enervált férfi-hisztérikák, akiket – elhisszük – a vér szaga után a vezérek keze se tudott féken tartani.


Fenntartás nélkül hitelt adunk Héjjas Iván uri becsületszó és az eskü szentsége alatt tett vallomásának, elfogadjuk Gömbös Gyula és társainak önérzetes tiltakozását, nem tartoznak talán felelősséggel a kiontott vérért, az okozott erkölcsi és anyagi károkért a bíróság előtt, de mindenesetre – lelkiismeretüknek. És ez talán sulyosabb – mint a birói ítélet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98