Dtum
Login with Facebookk
1928 | Március

Roth Lilit letartóztatták

Roth Lili, a kommunista szervezkedés miatt letartóztatott fiatal zongoraművésznő apróhirdetés utján ismerkedett meg Grosevszkyvel

Roth Lili „Kóbor Lili” álnéven albérleti szobákban találkozott kommunista barátjával

A legujabb kommunista szervezkedés gyanuja alatt letartóztatott Roth Lili. Lándor Béla állítólagos hírlapíró, Fedor János lakatos és Fürst Zoltán magánhivatalnok ügyében a rendőrség vasárnap folytatta a nyomozást és délután a négy gyanusítottat átkisérte az ügyészség Markó-utcai fogházába.

 

A Reggel munkatársa fölkereste Roth Lili családját, hogy megállapítsa, hogyan került bele a fiatal leány a kommunista összeesküvésbe.


Roth Lili apja, Roth Dezső kereskedelmi utazó a Király-utca 106. szám alatt lakik a harmadik emeleten, háromszobás kispolgári lakásban. A falon két Angelo-kép: a 22 éves Róth Lili zongoraművésznő fényképei: távolbanéző nagy szemek, finomvonalu szemöldök, a hátrafésült fekete haj kontyban végződik.


Róth Dezsőné a képet nézi és ezeket mondja:
- Nem értjük, nem tudjuk fölfogni, hogy Lili, aki belebetegedett volna, ha egy nap nem fürdik, hogyan kerülhetett bele ebbe a piszokba? Pénzt nem kapott a kommunistáktól, hiszen a gépet is, amelyen írt, hitelbe vette, nekünk kellett érte jótállani. Visszaéltek a hiszékenységével és a jóságával, valami titokzatos módon tarthatták a hatalmukban. Hipnózisra, suggestióra gondolok…


Utólag tudtuk meg legnagyobb csodálkozásunkra, hogy Lili azzal a fiatalemberrel, aki előtte Grosevszky Kázmér néven szerepelt, Hoffmannénál szokott találkozni, aki itt lakik a negyedik emeleten és mindenki tudja róla, hogy meggyőződéses, szenvedélyes spiritiszta.
Az apa veszi át most a szót. Roth Dezső éppen most érkezett vissza a főkapitányságról, ahol a leányát meglátogatta.
- Csak egyről panaszkodik szegény Lili – mondja az apja -: arról, hogy rettenetes társasában van, tolvajnők között. Reméli, hogy rövidesen kiderül az ártatlansága, mert – amint mondotta – neki csak egy a büne: hogy ismerte ezeket az embereket.


Engem ki sem hallgattak a rendőrségen. Hetényi főkapitányhelyettes úr ezeket mondotta nekem: „Mi ismerjük önt, tudjuk, hogy tisztességes, derék kereskedőember, akitől minden gyanu távol áll.”
Lili el volt keseredve, hogy nem tud érvényesülni.


Ezek az emberek biztosan telebeszélték a fejét, hogy milyen ismertségük van nekik külföldön, igérték neki, hogy kiviszik Berlinbe, Párisba, ahol európai hirű művészi nevet szerezhet magának. Lili érvényesülni akart és ezzel az igérettel keritették a hatalmukba.


Egy emelettel Rothék fölött lakik Hofmann Manóné, akiről azt mondják, hogy szenvedélyes spiritiszta.


- Nagyon szerettem és szeretem a Lilit – kezdi Hoffmanné, akit a rendőrségen másfélóra hosszat hallgattak ki. – Talán három hónappal ezelőtt Lili megkért, engedjem meg, hogy itt találkozhasson egy fiatalemberrel, aki udvarol neki, de akit a szüleinek egyelőre nem akar bemutatni.


Megkérdeztük Hoffmannét, nem tudja-e hogyan került össze Lili ezzel a gyanus fiatalemberrel?
- Apróhirdetés utján ismerkedtek meg. Grosevszky hirdetést tett közzé az egyik lapban, hogy szerény, csinos nő önzetlen barátságát keres. Lili írt neki és innen az ismeretség.


A fiatalemberről, aki Roth Lili előtt Grosevszky néven szerepelt, a rendőrség megállapította, hogy azonos Fedor János géplakatossal. Októbertől január végéig a Sziv-utca 29. második emeletén lakott Váradi Gyulánénál.


- Pénze kevés volt a lakónknak – mondja Váradiné -, ruhája összesen két öltözet. Levelet vagy pénzt soha nem kapott ide. Összesen kétszer látogatta meg a hölgy, akiről most megtudtuk, hogy Roth Lilinek hívják. Nekünk Kóbor Lili néven mutatta be.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98