Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

Pallavicini őrgróf szerint a kormány előre tudott a frankhamisításról és azon volt, hogy eltussolja

A parlament mai költségvetési premierjének főszereplője őrgróf Pallavicini György lesz, akinek fölszólalása az ellenzék véleménye szerint fordulópontot jelenthet a frankhamisitási ügyben.

A lapunk éppen erre való tekintettel fölkereste őrgróf Pallavicinit, aki fölszólalásáról a következőket mondotta:
- Előreláthatóan már hétfőn, esetleg csak kedden beszélek a parlamentben és teljes részletességgel foglalkozom a frankhamisitás ügyével. Legutóbb ugyanis hamis kommünikét tettek közzé s vizsgálóbiró előtt tett vallomásomról és igy saját reputációm érdekében is kénytelen vagyok fölszólalni és a nemzetgyülés előtt bebizonyítani, hogy a kormány nem mondott igazat.

- Részletesen elő fogom terjeszteni azokat az okokat is, amelyek miatt legutóbbi parlamenti beszédemben sulyos vádat emeltem a kormány ellen és minthogy nem adtak alkalmat arra, hogy a biróság előtt bizonyíthassak, kénytelen leszek a nemzetgyülés plénumában bebizonyítani, hogy a kormány előzetesen tudott a frankhamisitás ügyéről és rajta volt, hogy eltussolja.

A pengőköltségvetés vitáját Temesváry Imre félórás előadói konferánsza fogja bevezetni, az ellenzék első szónoka pedig Hegymegi-Kis Pál lesz, aki a következőket mondotta munkatársunknak:


- Parlamenti fölszólalásomban részletesen foglalkozom a frankhamisitás ügyével és föl fogom szólítani őrgróf Pallavicinit arra, hogy a kormány bünpalástolásáról szóló adatait terjessze a nemzetgyülés elé. A titkos társaságok ügyéről szólva föl fogom hivni Bethlen miniszterelnököt, hogy ne bizalmas és ellenzékmentes „pártközi” konferencián, hanem a nemzetgyülés plénuma előtt beszéljen a titkos társaságokról és feleljen meg elsősorban Gömbös Gyulának és Eckhardt Tibornak arra a vádjára, hogy a kormány éppen azoktól a titkos társaságoktól nyerje hatalmát, amelyeknek most hadat üzent. Beszélni fogok végül a Ballagi-ügyről, valamint a Rákóczi és Kossuth emlékének lejáratására irányuló kormányzati tendenciákról is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98