Vázsonyi Vilmos cikkében a következőket írja:
- Ugy hallom, hogy a kormányt támogató Wolff-Zichy-párt ülésén az egyik képviselő azt követelte, hogy ellenem a „Neue Freie Presse"-ben megjelent cikkem miatt indítsanak bünvádi eljárást nemzetgyalázás cimén. Érdekes tünet. Én a magyar nemzet becsületéért szálltam sikra és tiltakoztam az ellen, hogy kalandorok a hazaszeretet szent fogalmával visszaélve, kockára tehessék nemzetünk jóhirnevét, veszedelmeztessék hitelét és a nagy áldozatokkal elért szanálás eredményeit.

Ez nemzetgyalázás!

És az ilyen fölfogást ellentmondás nélkül lehet kihirdetni egy olyan pártban, amelyek támogatását a kormány igénybeveszi. Dicsőiteni fajvédő sajtóban frankhamisitókat, hazafiság babérját fűzni homlokukra és ennek nyomatékául diktatúrával fenyegetőzni, ez a fajvédelem és a szövetségeseinek szemében hazafiság.

Minthogy egyelőre még szabadlábon vagyok és azért a határtalan vakmerőségemért, hogy a frankhamisitás ügyében a magyar nemzet jövője érdekében teljes világosságot követelek, még nem fogtak pörbe, élek ezzel az alkalommal, hogy éppen a magyar nemzet érdekében szót emeljek a külföldi sajtóban is, soha meg nem szünvén hangoztatni, hogy a magyar nép, amely a béke igazságtalanságai ellenére hallatlan erőfeszítéssel és tehetséggel dolgozik, továbbra is méltó az igazságosan érző világ rokonszenvére és nem vonható felelősségre a morál insanity csapatainak kalandos vállalkozosáért.

A külföldi sajtóban való megnyilatkozás különben sem lehet a miniszter urak monopóliuma. Ők sürün nyilatkoznak külföldi lapokban. Sőt a „Matin”-ben olvastam az igazságügyminiszter urnak egy fölötte érdekes nyilatkozatát. A nyilatkozat szerint Baross Gábor, a Postatakarékpénztár elnöke már decemberben figyelmezette herceg Windischgrätzet, hogy álljon el a hamis frank forgalombahozatalától, ámde a herceg vissza akarja szerezni már befektetett 130.000 dollárját. Egy lélekzetre elmondja az igazságügyminiszer ur, hogy Baross Gábor 400.000 millió személyes hitelt folyósított herceg Windischgrätznek. No lám, a külföldi lapokból is megtud az ember valamit. A Postatakarékpénztár vezérigazgatója már decemberben figyelmezteti Windischgrätzet, hogy ne hozza a hamis frankokat forgalomba.

De nem hallunk arról, hogy mit tett annak megakadályozására. Milyen hivatalos személynek tett arról jelentést, mert hiszen a törvény szerint a magánszemély nincs is kötelezve följelentésre, arra kötelezve van minden közhivatalnok. Jelentkezett-e valaki a vezérigazgató ur és ha igen, mi történt az ő jelentkezése következtében.

Azokra a kérdésekre, amiket már a multkori cikkemben fölvetettem, még mindig nem kaptunk feleletet. Még mindig nem tudjuk, ki hozta össze a herceget és Nádosy főkapitányt?


Még mindig meg van a rejtély, miként bujtotta föl, a gyönge akaratu és ingadozó herceg a kemény és szilárd akaratu országos főkapitányt. Még mindig nem kaptunk arra fölvilágositást, kinek a befolyása nyitotta ki az Állami Térképészeti Hivatal kapuit, hogyan lehetett ott egy álló esztendőn keresztül nyugodtan bankót hamisítani és mikép adhatták arra magukat egy becsületben és szegénységben eltöltött élet után magasrangu tisztviselők. Még mindig nem tudjuk, ki szervezte meg a külföldre induló fajvédő ifjak társaságát és ki garantálta megbizhatóságukat. A nyomozásból eddig kiszivárgott adatok szerint nagyon gentlemanlike viselkednek.


Vállalják, hogy ők egy duettet játszottak el, mögöttük nincs senki, csak egy titkár, egy urasági inas és néhány fajvédő fiatalember, aki az értékesitésre vállalkozott. Még mindig sürü homály födi a hágai jegyzőkönyveket. Nem tudjuk, mit vallottak Jankovics és társai, akik elszakadván tőlünk, elvesztették gentlemanségüket. Nem hallgattak, hanem vallottak. Csodálatos eltévelyedés, hogy olyanok is akadnak, akik ezt rossznéven veszik tőlük. Nem ismerjük Jankovics lefoglalt naplóját sem egész terjedelmében. Nem tudjuk, hogy a hágai foglyok milyen személyeket jelöltek meg, mint a cselekmény részeseit.


Már pedig a hágai jegyzőkönyvek közzététele már azért is szükséges volna, mert talán mégis a hárgai főtárgyalás előtt kellene magával az országgal közölni a külföldi nyomozás eredményeit. A miniszterelnök beszédéből azt hallottuk, hogy a franciák tulságos követésekkel állnak elő. Egy kissé szokatlan volt az ilyen kérdésnek nyilvános parlamenti tárgyalása. Az ilyen kontroverziákat eddig csöndesen diplomáciai uton szoktak elintézni. Mi természetesen a nemzeti szuverénitás alapján állunk, amint azon állottunk mindenkoron. A bün kinyomozására azonban minden segítséget el kell fogadni. Végre meg kell tudnunk, kiket gyanusitanak ők és mit kivánnak? Ezekre a kérdésekre eddig nem kaptunk választ mik a francia nyomozók adatai.


Kiket gyanusitanak ők és mit kivánnak. Mindezekre a kérdésekre eddig nem kaptunk választ és a miniszterelnök ur hosszú beszéde tulajdonkép nem volt egyéb, mint órákig tartó hangos hallgatás az ügy lényegéről. A parlamenti vizsgálóbizottság gondolatát éppen azért vetettük föl, mert komolyan meg akarjuk vizsgálni az ügy politikai vonatkozásait és meg akarjuk állapítani a politikai felelősség kérdését. Ahol az országos főkapitány - mellesleg megjegyzendő, a reakciónak egyik leghatalmasabb oszlopa a kormányban – volt a hamisitók vezére, ahol az ő közbenjárására külügyminisztérium adott futárigazolványt Jankovics Arisztidnek és lepecsételte hamisfrankon csomagjait, ahol az állami térképészeti hivatalban végezték a hamisitást, ahol román utlevelekkel utaztak külföldre az értékesítők, ahol december 21-étől, amikor itt volt már a hágai átirat, hogy az országos főkapitányt meggyanusitotta Jankovics, egészen január 5-éig szabadon sétált az országos főkapitány, ahol a Postatakarékpénztár vezérigazgatójáról maga az igazságügyminiszter állapitja meg, hogy decemberben óvta a hamisitókat a forgalombahozataltól, tehát óvta őket, tudomást is szerzett az ügyről, ott csak természetes, hogy az esetleges mulasztásokért, a szükséges ellenőrzés elmulasztásáért a politikai felelősséget kell megállapitani. És meg kell tudnunk, mi volt a hamisítók politikai célja.


Amidőn az ellenzék, amely kezdettől fogva parlamenti vizsgálóbizottságot követelt ebben a tárgyban, megegyezett a miniszterelnökkel, aki a multban parlamenti vizsgálóbizottságok kiküldését mindig ellenezte, az ellenzéket nem az a szempont vezérelte, hogy immár bizalommal van a kormány iránt. Szó sincs róla.

A legteljesebb bizalmatlansággal vagyunk a kormány iránt.

És a parlamenti vizsgálóbizottságot mi a magunk részéről éppen a bizalmatlanig okából sürgetjük. Nagyon helytelen volt tehát a kérdésnek ez a beállítása, mintha a parlamenti vizsgálóbizottság elfogadásával mi a kormány mellé akarnánk sorakozni. Ellenkezőleg ezt a kormányt egyáltalán nem tartjuk alkalmasnak a valódi tényállás kiderítésére és éppen ezért a parlament szuverén jogán akartuk kezünkbe venni az ügyet. Mi abban a játékban, amely különbséget tesz Bethlen István és minisztertársai között, nem veszünk részt.

Az ilyen megkülönböztetés a parlamentarizmus szempontjából különben is gyerekes. És azt az ügyesen terjesztett legendát, hogy a miniszterelnök nélkülözhetetlen és titokban szabadelvü, nem valljuk, Bethlen Istvánt, aki két esztendővel ezelőtt megigérte az ébredők egyesületének föloszlatását egy bizalmas értekezleten, amelyen többek között velem együtt Ugron Gábor, Rassay Károly, Szilágyi Lajos, Sándor Pál is résztvettek és aki azután nyugodtan tovább türte az ébredők szervezkedését, mintha soha ígéretet nem tett volna, egyáltalán nem tartjuk alkalmasnak, hogy leszámoljon a diktaturát hirdető fajvédő irányzat veszedemével.

Aki ujévi ajándékául a hivatalos lap nyomtatását odaajándékozta a fajvédők nyomdájának, annak a fajvédők ellen folytatott harcát nem vehetjük komolyan. Nem kell arra utalnom, hogy a fajvédősajtó nagyon meg van elégedve és minden cikkében valósággal szerenádot rendez a miniszterelnök ur ablaka alatt. Maga a beszéd, az a sok órás beszéd, amelyet a miniszterelnök tartott, végtelen szomorusággal töltött el engem. Ha eltekintünk néhány mondattól, amelyben elítélte a frankhamisitást és azt az álhazafiságot, amely nem a maga jó pénzét viszi a haza oltárára, hanem idegen nemzet pénzét hamisitja, ebben a beszédben erőteljesen jobbra kanyarodott a miniszterelnök ur. A legfőbb gondot arra forditotta, hogy a frankhamisitást egyéni vállalkozásnak állítsa be.