Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Buenos Aires
Nagy föltünést keltett a fővárosban néhány hónappal ezelőtt, hogy Wollemann István, a Cytroen Gékocsiimport Rt. Vezérigazgatója. 400 000 pengő adósság hátrahagyásával ismeretlen helyre távozott. Sokáig semmi hir sem érkezett felőle mert azután kiderült, hogy Wollemann Buenos-Ayresben......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Picasso: Síró nő
A multheti nagyszabású képhamisítási ügy után, amelynek hullámai még egyáltalán nem simultak el, a párisi rendőrséget most egy másik nagyon izgalmas botrány foglalkoztatja, amelyek középpontjában mint kárvallott...
Klein Antal közkedveltségnek örvendő nagy divatáruháza
Ujságunk hölgyközönségének nem kell bemutatnom Jagues Worth-ot. Modelljeit és parfümjeit éppen eléggé ismerik nálunk is. Nos, Worth mester nem elégszik meg azzal, hogy sans phrase bemutassa őszi kollekcióját, ő...
Eskütt Lajos
Eskütt lajos, aki ezen a héten szabadult ki a váci fegyházból, a fogságból való kiszabadulása óta a feleségén kívül senkivel a világon nem beszélt, teljesen visszavonult. Bezárkózott a lakásába és nem fogad sem...
Hilda Ward első, európai női jazz-bandje
Ötvenen vannak összesen. Ugyanaz az ötven szmoking és estélyi ruha, ugyanazok a férjek és ugyanazok a táncos fiatalemberek, a „gentleman - gigolok” egyébként tiszteletre méltó rohamcsapata, akik a friss...
A Telefon-palota a Nagymező-utcza felől
Vasárnap nyilt meg Magyarország és Spanyolország között a telefonforgalom. Budapestet Barcelona hivta föl, mégpedig egy női hang jelentkezett a barceloniai központból. A pesti központban azonban senki sem tudott...
Nagystílű, a maga méreteiben példátlan csalás és hamisítás foglalkoztatja a francia hatóságokat. Kiderült, hogy Páris közelében, Fontainebleauban francia festőművészek részvételével valóságos képhamisítási üzem...
Cikk-ajánló
Kicsi üzletek a széles pesti utcán Kicsi üzletek a széles pesti utcán
Pesten, a határtalan lehetőségek városában minden könnyű, - csak...
A franczia festőművészek A franczia festőművészek
A franczia festőművészek szervezkedni akarnak abból a czélból, hogy...
Eskütt Lajos és társai Eskütt Lajos és társai
Három évvel ezelőtt szenzációs politikai botránnyá dagadt az a...
Eskütt Lajos ügye Eskütt Lajos ügye
A kiviteli panama ügyében dr. Pless György vizsgálóbiró már régebben...
A nagyvárosok kedvencei A nagyvárosok kedvencei
A nagyvárosok kedvencei mindenütt a világon - művészek, írók,...
Az uszályhordás esztetikája Az uszályhordás esztetikája
A mostani divat utczai ruháinál alig lehet uszályról beszélni, mert a...
Képlopás a párisi Louvreban Képlopás a párisi Louvreban
A párisi Louvreben óriási lopásnak jöttek a nyomára. Egyetlen kép,...
Meztelen táncosnő a Városligetben Meztelen táncosnő a Városligetben
A pesti éjszakai élet botránykrónikájába piros tintával íródott be az...
A memeli telefon-kezelő nők A memeli telefon-kezelő nők
A memeli telefonhivatal női alkalmazottjai szép példáját adták a hősi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98