Dtum
Login with Facebookk
1932 | Április

Végleg bezárják vagy három évre szüneteltetik a Színművészeti Akadémiát

Sebestyén Károly nyilatkozik, aki ez év végén nyugdíjba ment


Legközelebb pénzügyminiszter javaslat formájában a 38-as bizottság elé kerül a Színművészeti Akadémia végleges megszüntetése vagy a legjobb esetben a viszonyok javulásáig való szüneteltetése. A pénzügyminiszter ugyanis követeli mindazoknak az intézményeknek a szüneteltetését, vagy végleges megszüntetését, amelyet fölöslegesnek minősítettek, így többek között a Színművészeti Akadémiát is.

36000 pengőt gondolnak ilyenformán évente megtakarítani a Színművészeti Akadémia ideiglenes megszüntetésével, amelynek tulajdonképen négy kinevezett tanára van: Odry Árpád, Sebestyén Károly, Kéky Lajos és Gál Gyula, mert a többiek: Hettyey Aranka, Fáy Szeréna, Nagy Adorján és Góth Sándor megbízás alapján tanítanak, mint ilyenek tiszteletdíjasok és rajtuk kívül vannak még óradíjas tánc-, vívó és nyelvtanárok, akiknek honoráriumát lehetne az akadémia megszüntetésével ilyenformán megspórolni.

Az akadémia megszüntetésének tervét alá támasztják azzal az érvvel is, hogy az utóbbi időben nagyszámu színészproletáriátus nevelődött és mérlegelve azt, hogy a színészek csökkenő jólétével ez a szám csak emelkedni fog, elegendőnek tarják illetékes helyen, hogy
a színészpótlást ezentul a magán színitanodák lássák majd el, amelyeknek életébe az államnak nincs módjában belenyulni.

A színiakadémia megszüntetésének a terve riadalmat keltett a növendékek és őszinte aggodalmat a tanárok között. Beszéltünk Sebestyén Károllyal, aki a következőket mondotta nekünk:
Hivatalosan semmit sem tudok a tervről, de ugy hallom, hogy igaz: egyelőre bezárják a színiakadémiát. Huszonöt éve vagyok tanára az akadémiának, amely szorosan összenőtt az életemmel s most mind a kettő egyszerre ér véget, mert ez esztendőben nyugdíjba megyek...

Az eddig nyilvánosságra került rendszabályok tehát a Kamaraszínháznál kezdődtek és a Színművészeti Akadémián végződnek....

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98