Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A jobb és bal megkülönböztetése a mindennapi életben tehát érzés dolga. Valami belső érzéssel különbséget teszünk testünknek látszólag részarányos két fele között és meg tudjuk érteni, hogy a részarány talán testek két egymásnak tükörképszerűen megfelelő alakban fordulnak vagy fordulhatnak...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A fokozott áramfejlesztő készülék, mikor az óriási feszültségü áram nagy távolságra irányitva elhagyja a készüléket
Peking táján szédült iramban dübörög a harc, Amerikában elkeseredett élet-halálharcot vív az állam a bankokkal, Németországban minden a fejetetején áll, szóval, nincs talpalattnyi hely a világon, ahol nyugalom honolna,...
Dr Ramon baktériummérgekkel kísérletezik
Mindnyájunkat érdeklő kérdés az, hogy a jövő háborújában nem kell-e számolnunk a harci gázok mellett a harci baktériumokkal is, nem kísérlik-e meg a harcoló felek a két egymagában is rettenetes támadó eszközt egymással...
Hangyák, mint mézes bödönök. Ezek a bödönül szolgáló hangyák sohasem hagyják el a fészket, hanem társaik táplálják őket cukorral s a méz a potrohukban gyűl össze.
Az Európában ma élő hangyák csak maradványai a virágzó hangyatársadalmaknak, amelyek ősidőkben itt voltak, amidőn még itt is nagyobb volt a meleg. Aki tehát a hangyaéletet alaposan tanulmányozni akarja, annak el...
Mátyás király márvány képmása
A Nemzeti Múzeum rendkívül érdekes külön kiállításon legendás történelmi kincseket mutat most be a közönségnek. A bécsi Hofmuseumbau a magyar történelmi mult rengeteg ereklyéjét őrizték és e nagyértékű ereklyék...
Csillagvadászat
Földünkhöz legközelebb álló égitestek: a bolygók - A bolygók csillagoknak látszanak, pedig fényüket csak a Naptól kapják - Közülük öt szabadszemmel is látható s szabálytalannak látszó mozgásuk miatt nevezték el...
A világ legolcsóbb repülőgépe a levegőben
Utópisztikus regényekben szoktuk olvasni, hogy eljön majd az idő, amikor mindenkinek éppúgy meglesz a maga kocsiszínben elhelyezhető és bárhol használható kis repülőgépe, mint ma gépkocsija. Nem kell autón a túlzsúfolt...
Cikk-ajánló
Élet a mikróbák nélkül  2. Élet a mikróbák nélkül 2.
Rendes körülmények között éppen a melegvérű állatok hordják magukban...
A postahajók fölszerelése repülőgéppel A postahajók fölszerelése repülőgéppel
Az Atlanti-óceánon való átkelés idejének lehető megrövidítése a...
Egy millió volt feszültség Egy millió volt feszültség
Amerikában állították elő ezt az óriási feszültséget. Három...
Az influenza járvány és szövődményei Az influenza járvány és szövődményei
A spanyol influenza ragályos, fertőző betegség. Kórokozóját még nem...
Mátyás király egykori vadászkastélyának romjai Mátyás király egykori vadászkastélyának romjai
Röviddel ezelőtt értékes leletre bukkantak véletlenül a belvárosi...
A csillagok belső szerkezete 3 A csillagok belső szerkezete 3
Érdekes következtetést tudunk ebből levonni a Nap külső gázrétegére,...
Bakteorológia Bakteorológia
Az emberi szervezet nincs védtelen prédául odadobva a baktériumoknak....
A csillagok belső szerkezete 4 A csillagok belső szerkezete 4
A csillagok belseje ionizálódott atómok, elektronok és éterhullámok...
1 millió volt feszültségű transformator 1 millió volt feszültségű transformator
A san-franciscoi kiállításon olyan tranformatort mutattak be, a mely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98