Dtum
Login with Facebookk
1934 | Február

Szomszédaink a világűrben, a távolabbi csillagok

Földünkhöz legközelebb álló égitestek: a bolygók - A bolygók csillagoknak látszanak, pedig fényüket csak a Naptól kapják - Közülük öt szabadszemmel is látható s szabálytalannak látszó mozgásuk miatt nevezték el őket a görög csillagászok planétáknak, bolygó, kóbor csillagoknak

- A bolygók a Nap gyermekei, körülötte keringenek, különböző távolságban és különböző sebességgel - Négyszáz év óta tudjuk, hogy földünk is egyike a bolygóknak - A kilencedik bolygót, amely 6 milliárd kilométer távolságra van a Naptól, 3 évvel ezelőtt fedezték föl.

Krisztina lüneburgi hercegnő egyszer kíséretével meglátogatta a göttingeni csillagvizsgálót. Egy pár szép csillagot szeretnénk látni - mondta a fiatal, rózsásarcú hercegnő, az intézet őszhajú, nagytudású, de amellett jókedélyű igazgatójának, Klinkerfuesnak.

Nagyon szívesen - válaszolta Klinkerfues, - meg fogom mutatni önnek, fenség, a csillagos ég legcsodálatosabb csillagait. Bár - tette hozzá elkomolyodva, - a csillagos égnek csak káprázatos csodái vannak. A csillagok valamennyien fenségesek. Egyik csillag csodálatosabb a másiknál. Nincs szükség keresgélésre, hogy az ember különösen meglepőt találjon köztük.

Mindegyik végtelenül meglepő, végtelenül fenséges. Ha ön most belenéz ebbe a távcsőbe, egy olyan csillagot fog látni, amely sok milliárd, óriási, a mi napunknál is hatalmasabb, fénylő napokból van összetéve, elképzelhetetlenül nagy égitest lehet, de még a legjobb csillagászati messzelátón át is csak homályosan csillogó, kicsiny ködfoltnak látszik. Szabad szemmel persze nem látható.

A hercegnő kíváncsian nézett bele a messzelátóba, de hamarosan kiábrándult arccal fordult a tudóshoz. Oh, ez csak egy pislogó, halavány kis csillag - mondta - én ennél szabadszemmel is szebbeket látok az égen.

Igen - felelte a tudós, - de ez a csillag olyan messze van, hogy onnan a fény 30 millió év alatt jut el hozzánk, pedig másodpercenkint 300 ezer kilométer utat tesz meg. A csillagnak a fénye, amelyet ön most látott, még akkor indult el ide hozzánk, amikor még önnek egyetlen őse sem élt, sőt még ember sem volt a föld hátán. Óriási hüllők kószáltak meg akkor itt nálunk szerteszét, amelyek már mind kihaltak.

Hogy hívják ezt a csillagot - kérdezte durcás arccal a hercegnő.
Ez az ,,Alderaban”-csillag - felelte az igazgató.
De ha olyan borzasztóan messze van - folytatta a hercegnő, - hogyan tudta ön meg a nevét. A kíséret tagjai nagy vidámsággal fogadták a csípős megjegyzést.

Oh - felelte nevetve a tudós, - nem viziteltünk ugyan egymásnál, de amikor fölfedezték, akkor még megvolt rajta a vignetta. Mindenki nevetett a tréfán, csak a hercegnő biggyesztette le sértődötten a szája szélét.

Azt hiszem - mondta - a csillagászok szeretnek lódítani. Lehetetlen, hogy olyan messze legyen az a pislogó kis csillag.

Pedig vannak még távolabbi csillagok is. A csillagászati műszerek tökéletesedésével a világegyetem egyre megdöbbentőbb méreteket ölt. A legtávolabbi csillagokról, amelyek a legmodernebb csillagászati távcsövekkel még fölfedezhetők, a fény 130 millió év alatt jut el hozzánk. Ezek a legtávolabbi csillagok 40 milliószor 30 billió kilométer távolságra vannak tőlünk. Hogy ezentúl mi van, azt csak a mindenható tudja.

Vannak termeltetésen sokkal közelebb álló csillagok is. A legközelebbiek, földünk közvetlen szomszédai a világűrben a bolygók. Igaz, hogy ezek a bolygók lényegében nem is csillagok, hanem fénytelen égitestek, mint a mi földünk. Mégis nagy, fényes csillagoknak látszanak.

Ők is a Nap gyermekei, körülötte keringenek földünkkel együtt, mint az éjjeli lepke a gyertya lángja körül, de különböző távolságban és különböző sebességgel. Mivel közel vannak hozzánk, a Nap visszavert, reflektált fényében nagy, nyugodt fényű csillagoknak látszanak, de szeles éjszakákon sziporkázva fénylenek, villognak.


Távolság tekintetében óriási különbség van a bolygók és a csillagok között. A csillagok maguk is napok, amelyek borzasztó távolságra vannak tőlünk. A legközelebbi csillagról körülbelül 4 és fél év alatt jut el hozzánk a fény. A Nap fénye a kilenc bolygó közül a legtávolabbira is elér 6 óra alatt, a hozzá közelebb álló bolygókra pedig eljut már néhány perc alatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Briand ma Genfben páneurópai ebédet ad Briand ma Genfben páneurópai ebédet ad
Briand hétfőn ebédre hivta magához az európai államok első...
Levél a francia lövészárokból a magyar lövészárokba Levél a francia lövészárokból a magyar lövészárokba
A lövészárok levelezés egy változata következik. Egy francia katona...
A szász király és Monika herczegnő A szász király és Monika herczegnő
Gries, tiroli városka egyik vendéglőjében találkozott először Frigyes...
Tildy Szeghalmon Tildy Szeghalmon
Tildy Zoltán vasárnap nagyszabású beszámolóbeszédet mondott, amelynek...
Egy kiállításról Egy kiállításról
Karácsony napjaiban, a Haris köz 1. számú házban, műterem-kiállítást...
Kodály és Psalmus Hungaricusa
Kietlen pusztaságban fellobbanó és kihunyó lángok, visszhangtalan...
Kis gazda rovat Kis gazda rovat
A stráf-fa miatt tudvalevőleg többször van az istállóban baj. Mikor a...
Ferencváros – Újpest 3:2 (2:1) Ferencváros – Újpest 3:2 (2:1)
Az újpestiek támadásaival kezdődik a küzdelem. A 4. percben Jeszmás...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98