Dtum
Login with Facebookk
1934 | Június

A napokban elkészülnek a legújabb magyar sínautóbuszok

A Ganz-Danubius-gyár műhelyeiben néhány napon belül befejezik annak a két nagy sínautóbusznak a gyártását, amelyeket legközelebb fognak az Államvasút vonalán kipróbálni. Az új sínautók már így, befejezetlen állapotban is imponáló látványt nyujtanak. Ezeknek a számára készül a leghosszabb kocsiszekrény, amelyet valaha Magyarországon építettek.

72 utas befogadására alkalmas egy sínautóbusz.
A tiszta acélvázas kocsik küldő alakja megfelel a legmodernebb követelménynek: letompított szélei tökéletesen idomulnak a mai idők áramvonalas divatjához. Merészen hajló ívben fúrja majd bele magát az új sínautó a levegőbe. 100-120 kilométeres óránkénti sebességre méretezték nyersolajmotorjaikat. Júniusban kerülnek próbajáratra a kocsik és remélhetőleg azonnal üzembe is lehet helyezni azokat.

Hír szerint a gyorsvonati második és harmadik osztály között lesz
majd a sínautóbusz tarifája, amelynek a megállapítása rendkívül bajos, mert kiállítása, sebessége a luxus felé hajlik, viszont ha menetdíjait túlságosan magasra tartják, nem lesz utasa.

A két kéttengelyű sínautón kívül két négytengelyű sínautóbuszt is előállít a Ganz-Danubius gyár, de ezek nem az Államvasút megrendelésére készülnek. Láhner Kornél elnökhelyettesnek, a gépészeti főosztály igazgatójának a feladata, hogy a tapasztalatok kellő mérlegelése alapján a sínautóbuszok további alkalmazásának és az Államvasút egyéb irányú motorizálásának jövő alakulását illetően műszaki szempontból tiszta képet nyujtson az illetékeseknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
"Árpád", a MÁV sinautója, amely 22 méter hosszu, 3.30 méter magas, A Hamburg-Berlin-i sinautobusz, amely 150 kilométeres óránkénti sebességet is elér.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98