Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

A pilóta-iskola előszobája

A felhők felett

Az angol légihaderő három gépmadarán távolsági világrekord felállítására készülnek. A három repülőgép új elvek alapján épült Wellesley-típusú gép. A pilóták remélik, hogy tervük végrehajtása sikerülni fog.

Szerte a világon lázas készülődés folyik a légi fegyverkezés terén. A legtöbbet Anglia árulja el ebből, mert ott - a gépek szerkezetétől eltekintve - minden a nagy nyilvánosság előtt zajlik le.

Angliában nincs kötelező katonai szolgálat s valóságos reklámhadjárattal igyekszenek újoncot toborozni. Hore-Belisha hadügyminiszter a nagymestere ennek s az ő jól beosztott, az érdeklődést felajzó propagandájának köszönheti a szigetország, hogy kellő számban áll a hadsereg rendelkezésére újoncanyag.

Különösen nagy súlyt helyeznek az angol légi hadsereg fejlesztésére. Már a legfiatalabb korosztályokat is kiképzik a repülésben s a dolog természetében van, hogy a tanulmányokat a rádiózással kezdik. Repülés rádió nélkül hovatovább annyi lesz, mint repülni levegő nélkül. A rádió nélkülözhetetlen segédeszköze nemcsak a polgári, hanem a katonai repülőnek is.

A sandhursti katonaiskolában a gépesített katonai alakulatok újoncai egyszerre ismerkednek meg a rádiókészülékek működésével és kezelésével. A legegyszerűbb adó- és vevőkészülékekkel kezdik, ezeket maguknak kell összeállítani a rendelkezésükre bocsátott alkatrészekből, azután fokozatosan tanulják meg a komplikált gépek szerkezetét, sőt javítását is.

Ezzel párhuzamosan ismerkednek meg a Morse-ábécével, majd a katonai szolgálatban előforduló rövidítésekkel és rejtjeles táviratokkal. A gyakorlati oktatásra helyezik a hangsúlyt s így következik be az, hogy mire leszerelnek, valamennyien kitűnően képzett rádiósok lesznek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az angol légihaderő három gépmadarán távolsági világrekord felállítására készülnek Anglia jövendő pilótái
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98