Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Hajók halála

Telitalálat! Mindössze 37 éve, hogy az ember először szállt fel gépi erővel a levegőbe. Ma pedig már félelmetes fegyver a repülőgép, amely merészen száll szembe az emberiség egyik legrégibb harci eszközével, a hajóval. Fegyvere a bomba, amely ahol lehull, ott halált hoz. Képünk: egy német repülő éppen bombát dobott a „Royal Crown” angol kereskedelmi hajóra.


Kigyulladt a tankhajó. A repülőbombán és az aknán kívül a hajók legnagyobb veszedelme háború idején a torpedó, amelyet tengeralattjárók használnak ellenséges szállítóeszközök ellen. Képünkön egy Anglia felé közeledő benzintankhajót torpedózott meg egy német tengeralattjáró. A felszálló óriási füstfelleg bizonyítja az ilyen találatnak gyilkos erejét.


Haldoklik a hajó. Ez a semleges kereskedelmi hajó a Themze torkolatában aknára futott, amely felszakította a hajó testét. A kapitány megpróbálkozott a rés betömésével, de a seb olyan hatalmas volt, hogy a hajó perceken belül megtelt vízzel, s ennek súlya menthetetlenül a víz alá nyomja a hajót. Csak annyi idő maradt, hogy a legénység mentőcsónakokon elmeneküljön.


Páncélos őrhajó roncsa. A torpedó ellen nemcsak a kereskedelmi és a tankhajók nincsenek védve, hanem még a páncélos hajók épségét is veszélyezteti ez a fegyver, ha a páncélosok nem védekeznek ellene acélhálóval. Ezt a védekező rendszabályt mulasztotta el ez a páncélos parii őrnaszád is, amelyet derékban talált el és nyomban kettétépett a német lövedék.


Így fest ma a tengeri halál! Amíg ez a roncs élt, bátor kis tengeralattjáró hajó volt, amely maga is vígan osztogatta a halált. Aztán egyszeriben fölébe kerekedett egy vasmadár, a repülőgép, s ledobott egy bombát. S hogy aztán egy ilyen bomba minő alapos munkát végez, azt képünk minden szónál beszédesebben mutatja: egyszerűen cafrangokká lépte szét az acélt.


Még a hajó is új életre támadhat. Ez az aknakutatóhajó már hónapok óta a víz alatt pihent, miután egy ellenséges repülőbomba háromszáz méter magasból szíven találta és átfúrta. A németek azonban értenek hozzá, hogy még az ilyen halálravált anyagba is új életet öntsenek: kiemelték a hajót hűvös sírjából s máris folyik a munka, hogy újra szolgálatba állítsák.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy német repülő éppen bombát dobott a  Royal Crown  angol kereskedelmi hajóra. Kigyulladt a tankhajó Haldoklik a hajó
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98