Dtum
Login with Facebookk
1940 | Január

Világszenzáció az új amerikai harisnya-fonal

A női harisnya gyártása terén az Egyesült Államokban forradalmi jelentőségű újítást okozott a Nylon mesterséges selyemfonal megjelenése. A Du-Pont Company vegyészeti laboratóriumában sikerült előállítani mesterséges úton olyan fonalat, amely nemcsak hogy teljesen rendelkezik a hernyóselyem-fonal tulajdonságaival, hanem szilárdság és tartósság szempontjából messze túlszárnyalja.

Ennek a körülménynek igen jelentős kihatása van az Egyesült Államok és Japán kereskedelmi kapcsolatra, amennyiben szinte kizárólag Japán látta el az Egyesült Államok selyemharisnya gyártásához szükséges hernyóselyemfonal szállítást. Ennek értéke évi 150-200 millió dollár között váltakozott. A találmány lehetővé teszi a japán selyemfonal fokozatos kiszorítását az Egyesült Államokból.

Viszont a selyemfonal Japán egyik legfontosabb exportcikke. Ha ebben fennakadás állna be, annak súlyos kihatásai lennének. Gondos előkészítés után ezidőszerint az Egyesült Államok 12 nagy selyemharisnya gyára már Nylonfonallal készült selyemharisnyát hoz forgalomba. A bevezetés oly jól sikerült, hogy ezidőszerint egy vevőnek legfeljebb 3 pár harisnyát szolgáltatnak ki. Ennek folytán belátható időn belül az Egyesült Államokból Nylon-fonalat nem is lehet kapni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98