Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

A HTVK a tőrcsapatbajnok

A múlt évhez hasonlóan az idén is a HTVK volt a tőrcsapatbajnokság legkomolyabb esélyese. Senki sem várta azt, hogy elveszítse bajnoki címét, az idei bajnokságon azonban a bajnoki cím nem hullott küzdelem nélkül a tiszti vívók ölébe. Azért keményen meg kellett verekedniük.

A HTVK bajnoki reményeit különösen a MAC vívói részéről fenyegette veszedelem, s a Griffmadarasok ellen csak 9:7 arányban kivívott győzelmük élénken példázza a két csapat fogcsikorgató küzdelmét. Míg a HTVK nem nyújtott gyengébb teljesítményt az elmúlt évinél, megállapíthatjuk - és a magyar vívás örömére állapíthatják meg, hogy a MAC vívóiban méltó ellenfeleket kaptak.

Találkozójuk nyújtotta egyben, a bajnokság legizgalmasabb mérkőzéséi is. A két csapat mérkőzése közvetlenül a befejezés előtt 7:7 arányban döntetlenre állt és a végső sikert csak Berczellynek Dunai fölött és Hátszeghynek Gerevich ellen kivívott győzelme biztosította a tiszti vívók számára.

Vitéz Somogyi Endre tábornok a verseny után nagy megelégedéssel a következőket mondotta a Képes Sport munkatársának:
- Igen örvendetes, hogy míg az utóbbi években alig 4-5 csapat nevezett a tőrcsapatbajnokságra, addig az idén hat csapat vett részt, nem számítva a RAC-ot, amely betegség miatt nem küldhette el tagjait viadalra. Nagy örömömre szolgált annak a sok fiatal tőrözőnek szereplése is, akik szinte kivétel nélkül derekasan megálltak a helyüket. Ezen a téren különösen a Postásokat és a BBTE-t illeti elismerés.

- Mondanom sem kell, különösen a HTVK szereplésével vagyok elégedett és főleg azzal a rendkívüli fölénnyel, amellyel az első helyet megszereztél. Egyénileg Hátszeghy kiváló formája tetszett, míg Maszlay most is a régi, megbízható vívónak bizonyult. Feltűnően örvendetes a kardvívó Berczelly kitűnő tőrszereplése, amellyel nagyban hozzájárult a csapat győzelméhez - fejezte be vitéz Somogyi Endre, a HTVK elnöke.

Főleg a sok fiatal vívó szereplését dicsérte Jekelfalussy Pillér György őrnagy, a közszeretetben álló vívókapitány is és különösen a BBTE Szűcséről és Tillyjéről emlékezett meg elismeréssel. Egyben sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a két versenyzővel kiálló BSE kénytelen volt visszalépni a bajnokságtól.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98