
Tatár Anita
2010|02|11
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
(NST) Német bíróságok most mondtak ki első ízben halálos ítéletet külföldi rádióállomások hallgatása miatt. A nürnbergi rendkívüli törvényszék egy 49 éves férfit ítélt halálra ezért a bűncselekményért, akiről már...
Az utóbbi napokban, mint más az európai válság kitörése óta annyiszor, ismét hazug álhírek röppentek fel szerte a fővárosban. Kávéházban, vendéglőkben és egyéb nyilvános helyeken bukkantak fel ezek a rosszhiszemű,...
Az elmult éjszaka rádiógram érkezett Ujvidékről a budapesti főkapitányságra. A rádiógramm közölte, hogy este 10 óra tájban az ujvidéki Nyitra utcában, a szerb templom mögött, ismeretlen tettesek rálőttek Költs István...
Az északkeleti határ mentén, Uzsok községben, amint ez egyébként évente előfordul, több kiütéses tifuszmegbetegedés történt. A betegség elterjedésének megakadályozására az ungi közigazgatási kirendeltség vezetője...
A szófiai kerületi törvényszék október 29-én ítélkezik 35 kém és rongáló fölött, akik Anglia, valamint a volt jugoszláv állam szolgálatában állottak és ez év tavaszán zendülést készítettek elő Bulgáriában. A vádlottak...
Bulvár
Aki halált kért Mata Hari fejére, pedig három évig szerelmese volt
Párisban néhány nap előtt meghalt a legfőbb semmitőszék egyik igen...
Bulvár
Csetnik- módszerek: gyilkos revolver a nemzetiszínű kokárdás nő és a...
Ma már mindenki megismerkedett ezzel a pisztolycsettenéshez hasonló...
Politika
Politika
Anglia és a szovjet nem köt különbékét
Londonban - a Reuter Iroda szerint – hivatalosan közölték, hogy...
Bulvár
Elfogatóparancs Veres Mihály dr. ellen
A budapesti kir. államügyészség elfogatóparancsot adott ki dr. Veres...
Politika
Hitler utolsó riadója a népszavazás előtt
Egy nappal a porosz népszavazás előtt. A város külső képén egyáltalán...
Bulvár
Viharos, durva botrányok és a Himnusz profanizálása
A Független Kisgazdapárt képviselői élükön Tildy Zoltánnal, vasárnap...
Bulvár
A miskolci nyilas-dúlás véres vasárnapja!
Kora hajnalban lépünk ki a miskolci pályaudvar kapuján. Alig egy hete...
Politika
A magyar tanító sorsa a horvátok közt
A szerémmegyei Sod községben Heinrik Ernő huszonegy éves szegedi...












