A lappok - mint a legtöbb primitív törzs - imádják gyerekeiket. Az újszülött csecsemőt puha rénszarvasborjú bőrébe göngyölik, majd három napon át naponta háromszor meleg vízben fürdetik. A következő héten két fürdőt kap a lapp csemete, félév mulva pedig már csak egyszer mártják meg - hetenkint. Az előrelátó szülők ezzel a rendszeres csökkentéssel egész életére leszoktatják a fürdésről, sőt a mosakodásról is a kis lappot. Mert két éves koráig az anyja még csak meg-megmosdatja valahogy, de azontúl csak akkor ért víz a testét, ha az eső megpaskolja, vagy ha beleesik a patakba.

A bölcsőt az apa faragja egy darab fából. Olyan hosszúra tervezi, hogy a gyerek két évig ellakhassék benne. Mert valósággal a bölcsőben lakik, különösen vándorlás közben, amikor is az egész alkotmányt felkötözik valamelyik szelídebb rénszarvas hátára, vagy ráerősítik egy kis szánkóra. A bölcső alja moha, erre rénszarvasbőrt terítenek, végül az egészet beborítják medve- vagy rókabőrrel. Hogy ebben a börtönben túlságosan el ne únja magát a kis fickó, feje fölé madzagot feszítenek, erre mindenféle csillogó holmit, színes üveggyöngyöt, kis ezüstcsengőt akasztanak.

Ez az ide-odahimbálózó füzér arra jó, hogy a gyereknek legyen mit bámulnia; de arra is alkalmas, hogy az új honpolgárt megóvja az uldáktól, a rossz szellemektől. Ha szoptatásra kiemelik a gyereket a bölcsőből, helyére áttüzesitett követ tesznek, aminek megint kettős a hatása: melegen tartja a fészket és megöli a mindenkor szépszámmal nyüzsgő férgeket.

Négy éves korában a kis lappot felteszik a rénszarvas hátára; az már aztán a gyerek dolga, hogyan marad meg a helyén. Téli vándorlás idején öt-hatéves lurkók mellig érő hóban baktatnak a nyáj mögött; ötven fokos hidegben a szabad ég alatt hálnak és napokig nem látnak meleg ételt. A vándorlás idején a tűzgyújtás ünnepnek számít, mert a csupasz hegyeken nincs tüzelőszer és ha akad is néhány nedves fa, jéggé fagyott állapotában nem lehet belőle tüzet csiholni. Már nagyon jómódú lappnak számit, akinél a gyerekeknek megvan a maguk jól bélelt szánja. Az ilyen „előkelő” család ötféle szánnal indul el a téli szállásra.

Az első a hajtószán, ezen ül a gazda és a felesége; a második a gyerekeké; a harmadikon szállítják a sátrat; a negyediken a sátor belső berendezését, s végül az ötödiken a prémes ágyneműt. Mindegyik szán más és más alakú, aszerint, hogy mi a rendeltetése. Ha a vándorlás alatt elhal egy családtag, külön szánt kap, mert a lappok nem hagytak el halottaikat, hanem tovább vándoroltatják az elhunytat, amíg templommal és temetővel rendelkező faluig nem érnek. A halottat vivő szán egész nap ott ballag a szánsorban, csak éjtszakára különítik el, amennyiben a táborhely szélére irányítják, nehogy,a rossz szellemek a pihenő karavánt nyugtalanítsák. A halottszánt vonó rénszarvas agancsát fehér kendővel kötik át a gyász jeléül.

Ha elérték a kiszemelt helyet és a legelő a rénszarvasoknak valóban megfelel - erről maguk az állatok döntenek, mert ha nem tetszik nekik a hely, nem lehet őket a továbbvonulástól visszatartani - tehát, ha a legelő megfelel, elkezdődik a szállásverés. Fiatal fenyőkből házat építenek - a sátort csak útközben használják, - a férfiak a nyájjal járnak, az öregek a szánokat és a szerszámokat javítgatják, az asszonyok főznek, hímeznek, rénszarvasbőrből ruhát, csizmát szabnak, a gyerekek pedig rőzsét és erdei bogyókat gyűjtenek. Ilyenkor naponkint raknak tüzet a szolgafán lógó üst alá és a karaván teleeszi magát főtt szarvashússal.

Dr. Lapp

Persze, dr. Lapp nem járt egyetemre, egyáltalán nem tanult semmit; legfeljebb azt tudja pontosan, hogyan kell hiszékeny testvéreit kifosztani. Ő a törzs varázslója, jövendómondója, orvosa, mindentudója. Egyetlen rénszarvasa sincs, de minek is? Van a többinek, az pedig mind adófizetője a sámánnak.

Dolga akad elég, mert a lappok tele vannak babonákkal, amelyek mindegyikében rossz szellemek szerepelnek. Ezek ellen persze csak a sámán nyujthat védelmet. A betegség elleni szereket is csak ő ismeri. A lappoknál gyakori a tüdővész és a hóvakság. A tüdőbaj legbiztosabb gyógyítása - a varázsló szerint - az érvágás. Természetesen nem mindegy, hogy a test melyik részén történik a vérvétel. Más az eljárás, ha a mellbetegséghez fejfájás járul, és megint más, ha a t. b. c. például lábfájással párosul.
A megijedés ellen is pompás szere van a sámánnak. Aki annyira megijedt a medvétől, hogy nyavalyatörős lett, annak egyenesen a szívéből kell vért venni. Oh, csak nehány cseppet! Hogy valahogy több ne buggyanjon ki, a sebet gyorsan le kell szorítani egy - ezüst tízőrés pénzdarabbal. Hogy a véres pénz végül a varázslónál marad, az nem kétséges.

A lapp varázsló kilencféle fogfájást ismer (természetesen nem saját tapasztalatból), mindegyikre csalhatatlan szere van. Ugyanígy tejbenfótt békával remekül gyógyítja a torokfájást. A higanynak óriási a becsülete a lappok között. Aki madártollba zárt higanyt visel a testén, azt a rossz szellemek nem bánthatják. Ilyen higannyal töltött toll megvéd a vadállatok támadása ellen, sőt buzdítóan hat a rénszarvasnyáj növekedésére is. Orvosságnak pedig egyenesen csodálatos. Törött láb esetén a sámán kis kanálkába higanyt tölt és beadja a betegnek, de ugyanezt cselekszi, ha a páciensnek árpa éktelenkedik a szemén.

A lapp, ha élete keserves is, szeret nevetni, mert alapjában vidám lelkületű. Jobb médium hiányában egymás rovására mulatnak. Van egy falujuk - Holmöala. Annak lakóira - csakúgy mint nálunk a rátótiakra - ráfognak minden bohóságot. Ilyen kedves kitalálásuk a következő: A holmöalaiak elmentek az erdőre, hogy épületfákat vágjanak. Ledöntöttek kilencvenkilenc fenyőt, ezeket nagy erőlködéssel lecipelték a meredek hegyről a folyó partjára. A századik fenyő kicsúszott a kezükből és szép simán lesiklott a hegyről.

- Nini - mondták az emberek, - ez csakugyan a legkönnyebb módja a szállításnak.
Nagykeservesen visszacipelték a fatörzseket, azután valamennyit vidáman lecsúsztatták a vízhez.

Ural Dezső