Dtum
Login with Facebookk
1944 | Február

Feleség és barátnő a titkos találkahelyen beszélték meg a férj „Megvágásának” haditervét

Nagy port vert fel a fővárosban az a néhány nappal ezelőtt kipattant botrány, amikor letartóztatták Kertész Lajosné szül. Donner Ellát, aki a Perczel Mór- utca 2. szám alatt lévő lakásán titkos találkahelyet tartott fenn. A botrányt egy belvárosi ügyvéd indította el, aki válófélben lévő feleségét figyeltette magándetektívekkel s figyeléssel megbízott detektív állapította meg, hogy az asszony sűrűn fordul meg a Percezl Mór- utcai házban.

Beszélgetés közben egy alkalommal elmondta a magándetektív megfigyeléseit a főkapitányság egyik detektívjének, aki azután a titkos találkahelyet leleplezte. Megállapította a rendőrség, hogy Kertészné társaságbeli uriasszonyok közül mintegy huszat kerített hálójába, akik az ő lakásán fogadták a jópénzű vendégeket.

Megfordult többször a titkos találkahelyen vidéki és külföldi gazdag férfiak között, az egyik Budapesten szolgáló távolkeleti diplomata is, aki mint később kiderült, ugyancsak a rendőrség segítségét kérte, mert a találkahelyen megzsarolták.

Egyébként az üggyel kapcsolatban nagy feltűnést keltő, érdekes dolgok pattantak ki.
Többek között egy dusgazdag fővárosi építészről derült ki, hogy állandó vendége volt a találkahelynek, de odajárt husz éves, feltűnően csinos felesége is, a házaspár azonban a találkahely tulajdonosnőjének jóvoltából soha nem találkozott egymással.

Az építész ott ismerkedett meg egy fiatal asszonnyal, akibe beleszeretett és ki akarta szabadítani Kertészné hálójából. Felajánlotta, hogy rendes havi apanázst biztosit részére, csak ne látogassa tovább a találkahelyet. A fiatalasszony erre hajlandónak is mutatkozott, de Kertészné csak ötezer pengő bánatpénzt lefizetése ellenében volt hajlandó eltekinteni attól, hogy továbbra nem áll rendelkezésre és az építész ezt az összeget ki is fizette.

Az építész barátnője két hónapig nem is jelent meg a találkahelyen, de azután megint csak feljárt és ott összeismerkedett barátjának feleségével.
Az asszony és a barátnő a találkahelyen beszélték meg mindig a haditervet, milyen címen tudnak ujabb összegeket kicsalni a férjtől.

Ehhez hasonló több furcsa esetről hullott le most a lepel a letartóztatással kapcsolatban és a főváros mondain köreiben most azt találgatják, kik lehettek azok a társaságbeli asszonyok, akik Kertész Lajosné „üzletfeleinek” névsorán szerepeltek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az erdélyi magyar gazdasági iskola Az erdélyi magyar gazdasági iskola
Messze Erdélyben az erdélyi elhagyatott magyarság egy kis töredéke...
A reichsratban ujabb botrányok várhatók A reichsratban ujabb botrányok várhatók
A reichsrátban a jövő évi költségvetés megszavazását s az egész...
Budapesten vasárnap estig mindenki megkapta zsír-és cukorjegyét! Budapesten vasárnap estig mindenki megkapta zsír-és cukorjegyét!
Vasárnap reggel megjelentek Budapesten az újonnan bevezetetett zsír-...
 A napfogyatkozással kapcsolatos földmágnességi zavarok A napfogyatkozással kapcsolatos földmágnességi zavarok
Az utolsó két évtizedben tervszerű és rendszeres megfigyeléseket...
Mussolini kijelentette, hogy a Földközi-tenger Olaszország élettere Mussolini kijelentette, hogy a Földközi-tenger Olaszország...
Nem érdekel bennünket a világ ítélete. De kívánom, hogy a világ...
A francia Stadion A francia Stadion
Stankovits Szilárd, a MASz elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság múlt...
A transzváli háboru A transzváli háboru
A transzváli háboru befejezése nem megy oly gyorsan, mint várták...
Meteoritek, meteorvasak Meteoritek, meteorvasak
A Földünk légkörébe különböző sebességgel érkező meteoritek sebessége...
A boer küldöttek az amerikai kormánynál A boer küldöttek az amerikai kormánynál
A Hollandiában és Belgiumban székelő boer megbízottak közül Wolmarens...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98