Az utolsó felvonás...

A függöny legördült. Az ördögi színjáték végetért. Szálasi és bűntársai elnyerték földi büntetésüket, most magasabb ítélőszék előtt állanak, hogy számotadjanak a magyar nép ellen elkövetet gazságokról. Ők eltűntek, de amit hátrahagytak, annak nyomai még évszázadok múlva is sajognak az utódok lelkében.

A hősi életszemlélet csahosai a bitófán fejezték be földi pályafutásukat. Gyáván, meghunyászkodva, minden ízükben remegve álltak a bitó alá. Éveken át harsogták és mérgezték a magyar nép lelkét és hősi kiállással, a „kitartással” és most éppen olyan kis férgekként pusztultak el, mint tanítványaik, a gyilkos pártszolgálatosok, akik az ő parancsukra ezreket és ezreket küldtek a halálba.

És eljött a délután. Ott állottak készen a bitók. Mint valami tilalomfák emelkedtek a magasba, örök intőjelül azoknak, akik a nép ellen emelik fel kezüket. Némi kis elégtétel a demokratikus magyar nép számára, hogy a keramitkockákat és a földet azok hányták fel és azok helyezték le a cölöpöket, akik bűnözői voltak Szálasi tébolyának és gazságainak.

Akik tárgyilagos szemlélői voltak a tegnapi napnak, megállapították, hogy a magyar nép lelkében nem a bosszú él. Nem a megtorlás, hanem elsősorban az igazságosztás. Hogy ezrek és ezrek követeltek bebocsátást a Markó-utcai fogház udvarára, az nem a magyar nép szadizmusa, hanem annak jele, hogy tüntessen a népuralom mellett és igazolja, hogy Szálasiékkal szemben egy ez a nemzet, nincs véleménykülönbség közöttünk. Nem diadaltort ülni sereglettek össze az emberek, csupán megmutatni az egységet és erőt, hogy így járnak azok, akiknek bűnös keze egykor a magyar nép torkára forrasztotta a szót és vérrel szennyezte be a magyar történelem lapjait.

Nem lehet tagadni, voltak disszonáns jelenetek is, amelyeknek a jövőben nem szabad előfordulnia. Ez szól elsősorban a kirendelt karhatalmi erők felé. A rendőrség nem állt hivatása magaslatán, nem tudott rendet, fegyelmet tartani. De ezt elsősorban mások rovására kell írni. A magyar nép igazságtevésének színhelyéül olyan kis befogadóképességű udvart jelöltek ki, ahol legfeljebb párszázan jelenhettek meg. Ezzel szemben annyi rendőr volt, h ogy a közönségnek alig jutott hely.

Végezetül meg kell írni, hogy a sajtó munkatársaival a legmostohábban bántak a hatóságok. Előbb kijelölték helyüket, majd megváltoztatták. Azután beterelték őket egy szűk kis előszobába. Amikor pedig mozgási korlátozásuk megszűnt, akkor már a tömegen áthatolni nem tudtak. Így nem számolhattak be lapjaiknak úgy, ahogy ez a történelmi esemény joggal megkövetelte volna.