Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Ma reggel felakasztották a nyilasok igazságügyminiszterét

A vér és gyalázat uralma főpecsétőrének sorsa beteljesedett. Annak a kormánynak igazságügyminiszterét, amely könnybe és gyászba borította az országot, ma reggel a Markó-utcai fogház Koháry-utcai kisudvarán kivégezték.

Már a kora reggeli órákban, jóval a kitűzött időpont előtt óriási tömegek gyülekeztek a bejáratoknál. A rendőrkordon félnyolc órakkor állt fel a C-alakú udvaron, amikor megnyíltak a kapuszárnyak, a legnagyobb nehézségek árán sikerült a rendet fenntartani. A rendőrség két szakasza vonult fel Hamza Béla rendőralezredes vezetésével. Nyolc órakor vonult le a Népbíróság Rejtő Jenő dr. tanácselnök vezetésével, Apor György népügyész társaságában. Ekkorra már megjelentek a hatósági közegek: Temesváry György fogházorvos, továbbá a kerületi előljáróság kiküldött tisztviselői. Igen sok amerikai és orosz tiszt volt a nézőközönség soraiban. Az amerikai lapok fotoriporterei több felvételt készítettek.

Nyolc óra 25 perckor mozgolódás támadt: hozták Budinszky Lászlót, akin zöld vászon munkaruha volt, papucs a lábán. Reggelfelé papot kért. Utolsó kívánságaként bejelentette, hogy át kíván térni az evangélikus hitről a katolikus vallásra. Kívánságát teljesítették, római katolikus lelkész jelent meg a siralomházban. Budinszky nyilatkozatot írt alá, amely szerint mint római katolikus kíván meghalni.

Amikor az áttérés megtörtént, még egy kívánságát terjesztette elő a halálraítélt: tollat és tintát kívánt: ezt is teljesítették. A legnagyobb meglepetésre reggel 6 órakor megírta újrafelvételi kérelmét, amelyet átadott nővérének, hogy azt juttassa el illetékes helyre.
Nyolc óra 25 perckor kihirdették előtte a halálos ítéletet. A következő pillanatban a bakók megkötözték, az akasztófa alé vitték és végrehajtották rajta a megérdemelt büntetést.
A tömeg óriási tüntetésbe fogott:
- Hozzák Szálasit, Rajnisst, Bakyt! Éljen a demokrácia!
Budinszky hulláját leemelték az akasztófáról és ezzel a második nyilas miniszter is elnyerte földi büntetését.

Rajniss kivégzése, mint erről a Kis Ujság munkatársa értesült, azért késik, mert egy rendkívül fontos ügyben fogják kihallgatni a Magyarországról elhurcolt javakkal, aranyakkal kapcsolatban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98