Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|09|01

A látóhatáron komoly felhők nem mutatkoznak

Szerző: Szabóné Fricska Anna

Előfordul, hogy kölcsönveszünk egy gondolatot, ötletet vagy mondatot.
Hogy miért ragadja meg képzeletünket, gyakran rejtély. Most a címmé előlépett – Lloyd George által is átvett – megállapítástól nem tudok szabadulni.

Igazi békemondat lehetne.
Tervezési fázisban van Anglia, költségvetést kell a parlament elé terjeszteni. Jó lenne legalább a bevételekkel tisztában lenni, mert attól a kiadások nagyon (mondhatjuk esetleg úgy: nagyon-nagyon) nem tudnak eltérni, mert nem engedhetjük meg neki.

A pénzügyminiszter informálódik, hogy elemezhessen, majd megalapozottan tervezhessen.
Amit hall, azzal nem megy sokra. Hogyan tervezzen például erre a megállapításra: „…egyes szakmákban ebben az évben stagnáció lesz, mig más szakmákban rendkivül élénk tevékenység lesz észlelhető.” Ezt nyilván magánemberként ő is tudta. Mivel közeledett a május 4-e, amikor már nem lehetett a megszólalással tovább várni, úgy döntött, hogy tisztességes lesz.

Elmondta hát, hogy mit tett a megalapozott költségvetés elkészítése érdekében, hogy nyolc éve nem tapasztalt nehézségek állták útját a megalapozottságnak, s innentől kezdve az expozéban csak azt ejtette ki a száján, hogy mit mondtak az ipari centrumok üzletemberei, „a legkiválóbb és leghivatottabb üzletemberek”.

Végül saját véleményként így összegzett: „…a depresszió csak muló és nem fog sokáig tartani.”

És ezért maradt meg a fejemben hosszan a címbeli felhő, mert „a legkiválóbb és leghivatottabb üzletemberek” arra nem hívták fel Lloyd George figyelmét, hogy nemcsak felhő van sokféle, de komoly felhőkből is vannak komolyabbak. Ő meg nem kérdezett rá.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98