Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|07|15

Nem lesz velünk örökké Pierpont Morgan

Szerző: Szabóné Fricska Anna

Az 1913-as év közepéig egy lassan kibontakozó pénzügyi válság sokféle jelenségével találkozhattunk. Bajban vannak a gazdák, a kisiparosok, a közepes vállalkozások, a vidéki pénzintézetek, a városok és a székesfőváros, végül az állam is kénytelen újabb kölcsönöket szerezni.

Csakhogy a hitellehetőségek beszűkültek, mondhatnánk úgy is, hogy a politikai igazodás, összetartozás megbillentette a korábbi, egyenletesebb európai pénztelítettséget. A pénz a Nyugatot (entente) tette súlyosabbá.

S közben itt van egy szándékaiban növekvő gazdaságú ország, ami a miénk.
A hírek szemelvényeiben gyakran érezni némi túlzást, néha végletességet, ám az egyre inkább torlódó válságjelenségekre (mint tendenciára) nem lehet nem figyelni. S hogy nemcsak újságírói hatásvadászat volt januárban a Tenni kell valamit cím, az fél év múlva már-már nemzeti ellenségeskedésként jelenik meg: Honnan kaptak pénzt a román nemzetiségi bankok?

A címben benne van, természetesen az előzmények ismeretében, hogy közben a magyar pénzintézetek vidéken sorra jelentettek csődöt vagy indult el szanálásuk. S a titok napvilágra kerül: a Román Nemzeti Bank tízmilliós betétje „a magyarországi román pénzintézetek egész sorát mentette meg a bukástól.” Válsághelyzeten jelentős összegű pénz segíthet. Csak a honnan, kitől nem volt mindegy.

Legjobb megoldásnak a századelőn a tartalékalap látszott.
Törvénnyel lehetett rávenni a bankokat arra, hogy egymással kölcsönök nyújtásában is képesek legyenek együttműködni regionális központi bankok tagjaként. Az Egyesült Államokban jött létre ily módon a Szövetségi Tartalék, miután John Pierpont Morgan ismét megoldott egy csődhelyzetet. Az 1895-ös legendás pénzszerzését 1907-ben lényegében megismételte, megmentve ezzel Amerikát a gazdasági összeomlástól.

Ekkor mondta Nelson W. Aldrich szenátor: „Nem lesz velünk örökké Pierpont Morgan, hogy kezelje a válságot.” Utána állt a kongresszus elé pénzügyi stabilitást célzó terveivel. A Nemzeti Monetáris Bizottság felállításáról 1908-ban, a Szövetségi Tartalékról szóló törvény 1912 januárjában született meg.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98