Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
Blog
2007|11|24

Szárnyasjószág békeidőben

Szerző: Szabóné Fricska Anna

Ó, azok a boldog békeidők! – fut át agyamon, miközben olvasom a névtelenségbe burkolózott, ám igazi médiaszemélyiség benyomását keltő valamikori Bozsik gazda agrártanácsait. 

Megjelenik előttem az elkékült tarajú szárnyasjószág, amint a gazdasági recesszió fagyos légkörétől dideregve hálásan hagyja, hogy gazdija kenegesse ékét a sáfrány-tinktúra, kámforspiritusz és terpentin eleggyel. Hol volt akkor még a globális felmelegedés?! Hát persze, hogy a fagy „megcsigázta a baromfit”. 

Nem sejtette még, milyen nagy bajoknak lészen majdan szenvedője, okozója: úgymint madárinfluenza például.
Így aztán nem sejthette azt sem, hogy vírus okozza majd a bajt, amely rejtélyes – és feltételezett – átalakulási képességgel a vadon élő és házi szárnyasok mellé támadási célként magát az embert jelöli ki. 

S az ember megijed, és mert okos is, előrelátóan cselekszik: megelőzi a bajt.
Kifejlesztették az arra illetékesek (a mi pénzünkből) a még nem létező kór ellen az oltóanyagot, mérvadó vezetők beadatták maguknak (a mi megnyugtatásunkra) és megjósolták a lehetetlent, a nagyszabású magyar üzletet (mondhatni világszám). 

Mindezt nem sejtette az ártatlan.
Ilyképpen csak a fagytól kékült taréja.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98