Az ásványok természetrajza. Foglalkozik általánosságban az ásványok tulajdonságaival (általános Á.) és az egyes ásványok rendszerbefoglalásával és részletes leírásával (leíró ásványtan.).

Az ásványok leírásával és csoportosításával már a görög bölcs, Aristoteles is foglalkozott. A középkorban pedig (Kr. u. 1000 körül) az arab tudós, Avicenna foglalta rendszerbe az akkor ismert ásványokat, de a tudományos ásványtan csak a XVI. sz.-ban, Agricola alapvető munkáinak megjelenése után kezdett kialakulni.

Az első magyar ásványtan írói Benkő Ferenc (1786.) és Zay Sámuel (1791.) voltak. Utánuk majd egy századon keresztül hiányzott e tudományág magyar művelője, mígnem Szabó József az ő nagy ásványtanával még saját korát is megelőzte.

Végre az utolsó évtizedekben Krenner József, Schmidt Sándor, Koch Antal, Szádeczky Gyula, Schafarzik, Franzenau, Zimányi és legújabban Liffa, Toborfy, Mauritz az általános és leíró magyar ásványtant magas szinvonalra emelték.