Kedves Olvasók!
10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
2
|
2008-02-07 08:44:30
Megismerés etika, vagy erkölcsi direktíva?
Lelkesítőleg hat rám kovácsunk, amint kezével nyeste a szem koszát. Azonban tény és való, hogy egy máig nem megoldott ismeretelméleti kérdést vet fel: Milyen alapon kell és lehet, egyáltalán szükséges-e valamiről "tudni" az élethez. Megállapítom, hogy ahány sikeres mozdulatom volt az életben, az mindig bájos nem-tudással párosult, tehát fogalmam sem volt róla mi történik (megint más, egy már felfedezett dolgot tudományként említeni, ez esetben nem kell a felfoghatatlanból rejtőzve előbuknia). Viszont, a fentebbiek bár világ életemben rajongtam a tudásért, felvet bennem egy kérdést is:
Természetesen nem vitatva, hogy egyenlőre úgy tűnik, puszta szerencséből nem jutottunk volna fel az űrbe, nem lenne CERN sem. De elmélet ide, elmélet oda, azok, akik valamit valóbban fel is fedeztek és letettek az asztalra,
mind Gyakorlatias, ugyanezen egyszerű, a legtöbb esetben (a problémára amúgy nem rá bukkanónak nevezett) módszertelenséggel - szertelenséggel jutottak egyébként maguk által rég sejtett hajmeresztően izgalmas megállapításokra, a valóságot illetően.
Mondhatjuk így: mikor tudatuk nem „arra" fókuszált, amit épp ők feltételeztek arról, ami „valójában valahogy" volt a fejükbe, (de nem tartozott meghatározott körbe), mindjárt meg is találták.
Ez egyébként, közönséges probléma: az érzékelő szerv, ez esetben a tudat, nem szabad, hogy tudatában legyen annak, hogy tudatában van, mert akkor annak nincs tudatában, aminek tudatában kéne lennie. (vagyis kovácsunk derék egyszerűségére tekintve, mintha saját szemét akarná megpillantani belülről remek próbálkozás!! )
Megállapítás egy képzelt nagy tudású emberről, aki úszik a definíciók tengerében, de semmi másban:
- Tudom, hogy tudom, és azt is tudom, hogy tudok erről.
Szegény „tudásocska", mely várja, hogy megérintsék, riadtan nézi, hogy ilyen bonyolult hozzá eljutni, majd lógó orral elkullog.
Na, fel a fejjel barátaim!
Lelkesítőleg hat rám kovácsunk, amint kezével nyeste a szem koszát. Azonban tény és való, hogy egy máig nem megoldott ismeretelméleti kérdést vet fel: Milyen alapon kell és lehet, egyáltalán szükséges-e valamiről "tudni" az élethez. Megállapítom, hogy ahány sikeres mozdulatom volt az életben, az mindig bájos nem-tudással párosult, tehát fogalmam sem volt róla mi történik (megint más, egy már felfedezett dolgot tudományként említeni, ez esetben nem kell a felfoghatatlanból rejtőzve előbuknia). Viszont, a fentebbiek bár világ életemben rajongtam a tudásért, felvet bennem egy kérdést is:
Természetesen nem vitatva, hogy egyenlőre úgy tűnik, puszta szerencséből nem jutottunk volna fel az űrbe, nem lenne CERN sem. De elmélet ide, elmélet oda, azok, akik valamit valóbban fel is fedeztek és letettek az asztalra,
mind Gyakorlatias, ugyanezen egyszerű, a legtöbb esetben (a problémára amúgy nem rá bukkanónak nevezett) módszertelenséggel - szertelenséggel jutottak egyébként maguk által rég sejtett hajmeresztően izgalmas megállapításokra, a valóságot illetően.
Mondhatjuk így: mikor tudatuk nem „arra" fókuszált, amit épp ők feltételeztek arról, ami „valójában valahogy" volt a fejükbe, (de nem tartozott meghatározott körbe), mindjárt meg is találták.
Ez egyébként, közönséges probléma: az érzékelő szerv, ez esetben a tudat, nem szabad, hogy tudatában legyen annak, hogy tudatában van, mert akkor annak nincs tudatában, aminek tudatában kéne lennie. (vagyis kovácsunk derék egyszerűségére tekintve, mintha saját szemét akarná megpillantani belülről remek próbálkozás!! )
Megállapítás egy képzelt nagy tudású emberről, aki úszik a definíciók tengerében, de semmi másban:
- Tudom, hogy tudom, és azt is tudom, hogy tudok erről.
Szegény „tudásocska", mely várja, hogy megérintsék, riadtan nézi, hogy ilyen bonyolult hozzá eljutni, majd lógó orral elkullog.
Na, fel a fejjel barátaim!
Összes hozzászólása:139
1
|
2008-02-07 08:44:29
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
Az elbeszélés elmélete- írta Mikszáth Kálmán (Kultúra)
Az elbeszélés elmélete- írta Mikszáth Kálmán (Kultúra)
Összes hozzászólása:119
2015|10|22
Sorscédulák a nagy háborúból
(Cseke Gábor olvasónaplója)
Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója
Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
2012|10|07
Horthy és Kádár
Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
2011|07|17
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka
Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
2011|06|02
Bűnösök vagyunk mi…
…akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...