Dtum
Login with Facebookk
Fórum
Fórum > Társalgó > Kötetlen témák > Beszélgessünk
19
|
2008-01-28 19:34:59
Avatar
Igen észrevettem én is. Volt már 1x, hogy használtam is.
Gondoltam, ha itt indítottam a vitát akkor itt is fejeztem be.
Tényleg csak ötlet szinten merült fel bennem a lentebb leírtak.

 Az objetivitás keresésben tényleg tévedtem, hogy nem írtam le, hogy ezek az én (szubjetív) keresési szokásaim. Ha a népszerű keresők, és a wikik megvannak, azok alapoknak tökéletesen elegek nekem. Ha nem tudottam meg mindent, akkor jöhetnek a könyvek és a könyvtárak. A wiki-néni valóban nem objektív, tudom, mert talán már én is töltöttem fel anyagot.

 Továbbá nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek se ideje és sokszor meló után kedve sincs a könyvtárakat bújni. Visszakanyarodva az előző mondandómra talán ezért is fontos, hogy valaki a „szájber-térben" is felvállaljon egy korrekt tájékoztatást is. Lustaságomból kiindulva, nem bánnám, ha valaki néha az orromra koppintana, hogy ne csak egy mindenki által szerkeszthető szabadlexikonra vagy valami önjelölt történelem-szakértő összedobott honlapjára hivatkozzak, és rávilágítna a tényekre.

 Azt hiszem, hogy ezt a „eszmecserét" nyugodtan lezárhatjuk. Meg mondjuk, ez csak engem érdekel a többi (száz) olvasó között. Nincsenek semmi elvárásaim a szerkesztőkkel szemben. Az oldal tényleg úgy jó, ahogy van. Nem kívánom, hogy én legyek a mumus, aki azért is csak a szálkát keresi... Fogjuk fel úgy, hogy csak hangosan gondolkodtam. És ha többen szintén elgondolkodtak ezen, akkor már megérte beszélni róla...

 A tiltakozásodnak meg helyt adok, hiszem, ha olvastad a hozzászólásaimat, akkor láthattad, hogy én is azt gondolom, hogy a történelem megítélése az aktuális társadalmi normára stb stb (most nem írom le megint) épül. De ettől függetlenül vannak olyan tények, ami valóban megváltoztathatatlan. (tyű de nehéz volt leírni ) Pl. Monarchia létének az első világháború vetett véget. És ott van 1939 szeptember 1-e. Vagy 1968. április 4-ei merénylet Martin Luther King ellen.

 Ezek olyan ki nem törölhető és meg nem másítható dátumok, amik megváltoztatták a világ addigi menetét. Ezekkel a dátumokkal 1-1 szakasz lezárult és egy újabb kezdődött a huszadik század/ az emberiség történelmében. Ha tetszik, ha nem. Ezeknek a történelmi korszakoknak a megítélése már tényleg a történészek, az olvasók, a tanárok, a diákok és a mesemondó nagymamák dolga. Ezekre már tényleg nem lehet vakon hagyatkozni.
Összes hozzászólása:92
17
|
2008-01-28 13:44:09
előzmény: 15. számú hozzászólás,Szabó Zoltán
Avatar
Kedves Zoltán! Elolvastam a blogbejegyzésed. Engedd meg, hogy itt reagáljak.
Válaszod egyértelmű és világos volt. Álláspontotokon nem fogok vitatkozni. Úgy vélem, többé-kevésbé egyetértünk. És, hogy férreértés ne essék, kicsit sem a munkátokat és „küldetéseteket" akarom kritizálni.
 Azt azért sajnálom, hogy a régi sajtó szubjektív olvasása mellett, az objektív megismeréséhez továbbra is wikiznem, googléznem, könyvtáraznom stb... kell.
Nem töri-órákra gondoltam. Az ötletem pont tőletek jött. Van itt a huszadikszázad.hu-n lévő 2 link: Az Arcképcsarnok és a Fogalomtár. Ezt továbbgörgetve arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne, ha egy idősíkon nyomon tudnánk követni a dolgokat.
 Pl. „mai hír": Kenyérosztogatás. „Régóta nem volt már országszerte, de kivált a fővárosban oly nagy és általános az inség, mint a mostani télen...."
A cikk 1901. januárjában jelent meg. Én jó dolognak tartanám, ha a cikk alján 1 kattintással kiderülne, hogy Magyarország államformája monarchia volt, ki volt az uralkodója stb.... Innen esetleg átdobnának a fogalomtárra és arcképcsarnokra. Esetleg megtudhatnám, hogy 1901-ben hogyan álltak a világ vezető hatalmai.
 Úgy gondolom, hogy ez segítene rendet tenni a saját fejünkben.
De ettől eltekintve is a háló egyik ékköve ez portál. Sok sikert hozzá!
Összes hozzászólása:92
16
|
2008-01-27 11:05:11
előzmény: 14. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
Értem én hogy érted, úgy, ahogy a történelmi közhiedelem jelengleg tárolja a byte-okat, azonban egy pillanatra tekintsünk homo sapiens formára, csak nem gondolod hogy 300 év alatt annyit változott a genetikánk, hogy alapvetően
szemléljük máshogy a világot? a sarokpontokat - akár van technikai fejlődés akár nincs úgyanúgy látjuk legalább 1 millió éve . a nevetés onnan jön. nem innen nem a múltkórból, főleg nem társadalmi változásokból. (megjegyzem a rémulalmi rendszerek, sem az embertől jöttek, az állatok ugyanúgy tundak csapatukon jól, és rosszul uralkodni, még a módszerek is ugyanolyanok, kapcsold be az Animal Planet-et :) ez a sorod külön figyelmet igényel:
"nem vagyunk valami nagy ászok"-
az épp most létező világ, a legjobbik - - ha ugye 16 században élnék, akkor meg azt mondanám, hogy remek remek, már van kerék is, és meleg ételt eszünk, ruhákba járunk.... nem élünk úgy mint a földesurak, de jólvagyunk. Tehát ugyanott vagyunk, mint most: a XX. században elmentek a holdra - a gyerekek meg 3D-s térképrendszeren tanulhatják a földrajzot. Inmáron a 21. század elején. Tehát a technika változása bár elgondolásokat ébreszt az emberben nem a priori dolgokban: ma is szeretjük a jó főtt húst, ha süt a nap, ha nem esik a fejünkre az eső, és szeretjük a gyerekeinket.
Azonban a műanyagkajával igazad van: én is eszek konzervet, és álcsirkét is fogyasztok :)

Hát ez a Nemere.. hallod, ha igaz lenne amit ír, mi nem is beszélgethetnénk...

más:

Szerintem a nyilvános kivégzés sem volt a szó szoros értelmében vett szórakozás (ezt csak történészeink állítják róla) nem hiszem, hogy egy vaskos keménymagon kívül a nagytöbbség is örömmel nézett volna végig, mégha ez néha meg is esett. Azt hiszem az élők, alapvetően nem szeretik az erőszakot -nyilván értelmes okkal: energia veszteséggel jár.

rakapo írta:
Kicsit megkavart ez az állatos nevetés. Nem akarok kitérni arra, hogy szerintem mi is az emberiség „motorja", mert akkor végkép elterelődne a beszélgetés útvonala.
Hogy a viharba ne nevettek volna a középkorban. Sőt ha jól tudom tulajdonképpen a középkori Mónika Show az egy nyílvános lincselés vagy kivégzés volt. Kiment a csürhe a főtérre és mocskos módon kinevették csórikámat a kínpadon.
Én tulajdonképpen a történelem megítéléséről beszélek. Az aktuális társadalmi normákról, amik ítélkeznek a múlt felett. Ezért ragasztottuk a „sötét" jelzőt a középkorra.
((( off: Azt hisszük, hogy mennyire megvilágosodott emberek vagyunk itt az évezred elején. De azért szívesen előreutaznék az időben, mondjuk úgy 150 évet és meghallgatnám, hogy akkor mi lesz a véleményük a „digitális-kor" emberéről. Mert szintem nem vagyunk mi annyira nagy ászok.
(Ha a Nemere-féle Világfalu számítását vesszük alapul, akkor kivételesen szerencsések lehetünk, hogy túléltünk 1 napot s nincs részünk kínzásban, háborúban, éhségben és szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat.)
Vírusok, betegségek lassan végeznek velünk, miközben online nézzük egy másik földrészen történő háborút. Esszük a műanyag kajákat, műanyag csomagolásból és egész egyszerűen megfolytjuk a bolygónkat. )))Azt hiszem így is (kicsit) elkanyarodtunk az alapproblémától. (5 hsz.)
De azt mondjuk nem is nekünk kell megválaszolni... Én csak felvetettem egy problémát.
Összes hozzászólása:139
15
|
2008-01-27 08:51:34
előzmény: 5. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
Kedves rakapo!

Kérdéseire a tegnapi blogomban próbáltam válaszolni. Mindannyiunk nevében köszönöm észrevételeit!

Üdvözli: Sz. Z.

rakapo írta:
Sziasztok!
Ismét itt vok! Látom megszületett ez a topic is.
A kérdés igen egyszerű, és a szerkesztő-gárdát érinti. Egy kicsit előretekintve, a hátra lévő XX. százados munkátokra. (szép kicsavart mondtat)
Nagyon zsúfolt egy korszak volt. Véleményem szerint, csoda, hogy túléltük. Mármint mi emberek.
Elkerekeztünk a kezdetleges Otto-motor hajtotta Csonka motortriciklin a napenergiát felhasználó járművekig. Volt olyan szerencsés is, aki tanúja lehetett 1903-ban az Aspirin picara dobásának és jópár évre rá olvashatott Dolly-ról is.
Mielőtt a mennybe meneszteném e kort, elmondanám, hogy egy kicsit sem vagyok büszke rá. Én a múlt század, 4. negyedében születtem, és az elég is amennyit benne éltem. Valós élettapasztalatom nincs a teljes korszakról. (De ennek örülök is.) Ha jobban meg szeretném ismerni ezt a századot, akkor a legegyszerűbb, (így itt a digitális-kor hajnalán,) hogyha kilkkelgetek. Kényelmesen otthon hátradőlve olvasgathatok. Ha ezt egy könyvtárban kellene tennem, valószínűleg nem tennem. Minden elismerésem a szerkesztőké!
Ennyi azt hiszem elég volt a fényeséből, nehogy elbízzátok magatokat! Egy dologra felkaptam a fejem és nem is nagyon értek vele egyet. (Egyenlőre, de lehet, hogy meggyőztök)
Szabó Zoltán főszerkesztő úr a köszöntőjében ezt írta:
"Alapvető dolgunknak tehát az ábrázolást tartjuk, a minősítést, morális értékítéletek alkotását teljes mértékben az olvasó jogának tekintjük."
Véleményem szerint, egy ilyen sokszínű világban mint az előző század volt, igencsak rendet kell tenni az olvasók fejében. Nem csak történelemben jártas emberek olvassák a újságotokat. Vannak olyanok is akik csak most ismerkednek a múlttal. A tényszerűség nagyon jó dolog, de vegyünk egy példát. 56. Szüleim vidékiek voltak távol a fővárostól. (Most is azok). Sokáig szerintük 56 nem volt akkora „durranás". Szinte semmi sem történt. Nővéremnek az iskolában megemlítették, hogy ellenforradalom volt. Én a 90-es években érettségiztem. Említettek valamit a tanárok, de a lényeg hogy ez a tétel a tételsorban csak elméletben volt benne. Fizikailag kihúzni nem lehetett Mi akkor ennek baromira örültünk.
Én pár éve beleástam magam témába, hogy jobban megismerjem, hogy egyáltalán megtudjam, mi is volt akkor. De ezt meg fogja e tenni egy diák is aki csak olvasgatni akar?
Lesz e fogalomtárban korszakokat bemutató rész is? Hiszen hatalom van a kezetekben. Az írás és a közlés hatalma. Nem vezetitek e tévútra azokat az olvasókat, akik nem annyira jártasak a XX. század bolyongós korszakában, ha csak, az akkor leírtakat közlitek? A sajtót gyakran a hatalom irányította és formálta a maga kénye kedve szerint. Ha az olvasót megfosszátok a jelenlegi objektívnak mondott történelmi tényekről és csak az adott korszak leírt anyagára hivatkoztok, akkor nem féltek, hogy ti is kicsit beleestek abba a hibába amiben a magyar sajtó került a 40-es évektől (és talán még mindig benne is van)?
A morális megítélés tényleg maradhat az olvasónak. De úgy gondolom, hogy a teljes „tisztán látás érdekében" lehetne nyitni egy olyan rovatot is, ami az olvasott cikkel párhuzamosan futva egy időegyenesre helyezve, dióhéjban összefoglalja, hogy akkor történelmileg, hogyan állt Magyarország, a Világ és a kettőjük kapcsolata.
-R@
Összes hozzászólása:9
14
|
2008-01-26 12:10:16
előzmény: 13. számú hozzászólás,törpemongúz
Avatar
Kicsit megkavart ez az állatos nevetés. Nem akarok kitérni arra, hogy szerintem mi is az emberiség „motorja", mert akkor végkép elterelődne a beszélgetés útvonala.

Hogy a viharba ne nevettek volna a középkorban. Sőt ha jól tudom tulajdonképpen a középkori Mónika Show az egy nyílvános lincselés vagy kivégzés volt. Kiment a csürhe a főtérre és mocskos módon kinevették csórikámat a kínpadon.

Én tulajdonképpen a történelem megítéléséről beszélek. Az aktuális társadalmi normákról, amik ítélkeznek a múlt felett. Ezért ragasztottuk a „sötét" jelzőt a középkorra.

((( off: Azt hisszük, hogy mennyire megvilágosodott emberek vagyunk itt az évezred elején. De azért szívesen előreutaznék az időben, mondjuk úgy 150 évet és meghallgatnám, hogy akkor mi lesz a véleményük a „digitális-kor" emberéről. Mert szintem nem vagyunk mi annyira nagy ászok.
(Ha a Nemere-féle Világfalu számítását vesszük alapul, akkor kivételesen szerencsések lehetünk, hogy túléltünk 1 napot s nincs részünk kínzásban, háborúban, éhségben és szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat.)
Vírusok, betegségek lassan végeznek velünk, miközben online nézzük egy másik földrészen történő háborút. Esszük a műanyag kajákat, műanyag csomagolásból és egész egyszerűen megfolytjuk a bolygónkat. )))Azt hiszem így is (kicsit) elkanyarodtunk az alapproblémától. (5 hsz.)
De azt mondjuk nem is nekünk kell megválaszolni... Én csak felvetettem egy problémát.
Összes hozzászólása:92
13
|
2008-01-25 07:25:52
előzmény: 12. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
ha nem nevettek volna, már nem is lenne ember a földön, szerintem régen ugyanúgy szakattak  a nevetéstől, mint ma, konytyos öregasszonyok ugyanúgy, mint rendes uriemberek .
Ha már Brúnónál járunk, azt ne hiddd, hogy azért mert volt máglya, még nem nevettek, dehonnem, sőtt még az állatok is nevetnek, nem is keveset csak figyeld meg az arcukat, kis pofájukat  :)))))



rakapo írta:
Nem hiszem, hogy abban a korban sokat nevettek volna.  Szerintem már a nevetés is eretnekségnek számított.
Bár a fene sem tudja. Lehet, hogy csak mókából gyújtogatták fel legymást mindenféle máglyán.
Összes hozzászólása:139
12
|
2008-01-24 11:12:38
előzmény: 11. számú hozzászólás,törpemongúz
Avatar
Nem hiszem, hogy abban a korban sokat nevettek volna.  Szerintem már a nevetés is eretnekségnek számított.

Bár a fene sem tudja. Lehet, hogy csak mókából gyújtogatták fel legymást mindenféle máglyán.
Összes hozzászólása:92
11
|
2008-01-23 14:56:00
előzmény: 8. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
Öhh, reflektálok erre a sorodra:
rakapo írta:
A Sötét középkorban valószínűleg nem magukat látták sötétnek...


honnan sejtenéd, hogy ma min nevetnek az emberek? és ha önmagukon?
amennyiben észrevenni hogy egyáltalán nevet valaki :>

Összes hozzászólása:139
10
|
2008-01-23 14:54:30
előzmény: 7. számú hozzászólás,Aranymaszat
Avatar
Szia Aranymaszat!

Örülök , hogy te is így látod. Kíváncsi leszek a válaszokra.
Összes hozzászólása:92
9
|
2008-01-23 14:35:36
előzmény: 6. számú hozzászólás,törpemongúz
Avatar
törpemongúz írta:
 de az is lehet, hogy van ilyen tudomány csak én vagyok tájékozott.

Ez jó, ezt úgy akartam, hogy: "csak én nem vagyok tájékozott."  :))) csak befuccsoltam
Összes hozzászólása:139
8
|
2008-01-23 14:08:44
előzmény: 6. számú hozzászólás,törpemongúz
Avatar
Mint említettem „jelenlegi, objektívnak mondott történelmi tényekről" beszélek. Szerintem a történelemnek csak 1 része az, ami arról szól, hogy megtörtént. Egy másik részét pedig az éppen aktuális kor gyúrja bele. A Sötét középkorban valószínűleg nem magukat látták sötétnek...

De a mai korban is vannak ellentétek. Szerintem a szlovén törikönyvekben Horthy dicsőséges bevonulása Kassára nem is annyira dicsőséges. Minden viszonylagos.

Vagy mondjuk a Franciák és a Németek máshogy látják II. Vh-t. Bár ők megtalálták a megoldást. Ha jól tudom a két nemzet, együtt dolgozik egy közös törikönyvön. Ezzel is oldják a két nép közötti feszkót.

Szóval sokszor a megtörtént tények elkorcsosodnak a jelenben. Vagy ha a huszadikszázad.hu-t cikkeit nézzük, akkor az újraolvasott jelenben. Ezért is gondoltam, hogy leírom a feltevéseimet. (lásd lentebb.)
Összes hozzászólása:92
7
|
2008-01-23 14:01:41
előzmény: 5. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
sziasztok!
Talán véletlen, talán nem, de én is pont Rakapo észrevételén gondolkoztam az elmúlt félórában vasalás közben,  hogy vmi hiányzik...Ez pedig:
Idézet Rakapo
"Nem vezetitek e tévútra azokat az olvasókat, akik nem annyira jártasak a XX. század bolyongós korszakában, ha csak, az akkor leírtakat közlitek? "
Összes hozzászólása:1
6
|
2008-01-23 12:07:52
előzmény: 5. számú hozzászólás,rakapo
Avatar
Ez engem is gondolkodóba ejtett,  (mi nagy arcom van, mindegy Descartes kezdte) bár utólag arra a véleményre állnék, hogy mivel ez a mostani korunk olvasható sajtója ugyanígy objektív tükre e kornak, minden torzításával együtt, - eseleg lehetne egy új tudományágat, Pl: "A torzítás tektonika" néven alapítani,   ami kizárólag evvel foglakozik.  (tehát pl, milyen viszonyrendszer állt fenn a "szabad sajtók és a hatalom között, biztos hogy sok érdekességre bukkannánk, de az is lehet, hogy van ilyen tudomány csak én vagyok tájékozott.  Esetleg most születik, mer már alakulnak ki az al fejezetek, tök izgalmas lenne. Termsézetesen, mivel írott hagyatékaink logaritmikusan dagadnak az egyre közelebbi korokra tekintve, a legpontosabb tudománytechnikai megállapítást akár a xx. vagy épp most zajló századunk sajtóviszonylataiból lehetne kivonni. Pl.:  ismétlődő szabályosságokat kiekersni adott hatalmi rendszerek viszonyait boncolva.  Részemről legkíváncsibb, az észrevehető ismétlődésekre lennék, azok olyan gócpontszerűek. 


Összes hozzászólása:139
5
|
2008-01-23 10:58:15
Avatar
Sziasztok!

 Ismét itt vok! Látom megszületett ez a topic is.
A kérdés igen egyszerű, és a  szerkesztő-gárdát érinti. Egy kicsit előretekintve, a hátra lévő XX. százados munkátokra.  (szép kicsavart mondtat)
Nagyon zsúfolt egy korszak volt. Véleményem szerint, csoda, hogy túléltük. Mármint mi emberek.
 Elkerekeztünk  a kezdetleges Otto-motor hajtotta Csonka motortriciklin a napenergiát felhasználó járművekig. Volt olyan szerencsés is, aki tanúja lehetett 1903-ban az Aspirin picara dobásának és jópár évre rá olvashatott Dolly-ról is.

 Mielőtt a mennybe meneszteném e kort, elmondanám, hogy egy kicsit sem vagyok büszke rá.   Én a múlt század, 4. negyedében születtem, és az elég is amennyit benne éltem. Valós élettapasztalatom nincs a teljes korszakról. (De ennek örülök is.) Ha jobban meg szeretném ismerni ezt a századot, akkor a legegyszerűbb, (így itt a digitális-kor hajnalán,) hogyha kilkkelgetek. Kényelmesen otthon hátradőlve olvasgathatok. Ha ezt egy könyvtárban kellene tennem, valószínűleg nem tennem. Minden elismerésem a szerkesztőké!

Ennyi azt hiszem elég volt a fényeséből, nehogy elbízzátok magatokat! Egy dologra felkaptam a fejem és nem is nagyon értek vele egyet. (Egyenlőre, de lehet, hogy meggyőztök)
Szabó Zoltán főszerkesztő úr a köszöntőjében ezt írta:
"Alapvető dolgunknak tehát az ábrázolást tartjuk, a minősítést, morális értékítéletek alkotását teljes mértékben az olvasó jogának tekintjük."

Véleményem szerint, egy ilyen sokszínű világban mint az előző  század volt, igencsak rendet kell tenni az olvasók fejében. Nem csak történelemben jártas emberek olvassák a újságotokat. Vannak olyanok is akik csak most ismerkednek a múlttal. A tényszerűség nagyon jó dolog, de vegyünk egy példát. 56. Szüleim vidékiek voltak távol a fővárostól. (Most is azok).  Sokáig szerintük 56 nem volt akkora „durranás". Szinte semmi sem történt. Nővéremnek az iskolában megemlítették, hogy ellenforradalom volt. Én a 90-es években érettségiztem. Említettek valamit a tanárok, de a lényeg hogy ez a tétel a tételsorban csak elméletben volt benne. Fizikailag kihúzni nem lehetett  Mi akkor ennek baromira örültünk.
Én pár éve beleástam magam témába, hogy jobban megismerjem, hogy egyáltalán megtudjam, mi is volt akkor.  De ezt meg fogja e tenni egy diák is aki csak olvasgatni akar?

Lesz e fogalomtárban korszakokat bemutató rész is?  Hiszen hatalom van a kezetekben. Az írás és a közlés hatalma. Nem vezetitek e tévútra azokat az olvasókat, akik nem annyira jártasak a XX. század bolyongós korszakában, ha csak, az akkor leírtakat közlitek?  A sajtót gyakran a hatalom irányította és formálta a maga kénye kedve szerint. Ha az olvasót megfosszátok a jelenlegi objektívnak mondott történelmi tényekről és csak az adott korszak leírt anyagára hivatkoztok, akkor nem féltek, hogy ti is kicsit beleestek abba a hibába amiben a magyar sajtó került a 40-es évektől (és talán még mindig benne is van)?

A morális megítélés tényleg maradhat az olvasónak. De úgy gondolom, hogy a teljes „tisztán látás érdekében" lehetne nyitni egy olyan rovatot is, ami az olvasott cikkel párhuzamosan futva egy időegyenesre helyezve, dióhéjban összefoglalja, hogy akkor történelmileg, hogyan állt Magyarország, a Világ és a kettőjük kapcsolata.

-R@
Összes hozzászólása:92
4
|
2008-01-18 16:02:03
előzmény: 0. számú hozzászólás,törpemongúz
Avatar
"Valaki dobjon fel valamilyen témát valamilyen témában, és akkor én azt megálmodom, akoor én azt..." Pandcsöki Boborján


törpemongúz írta:
beszélgessünk, akármiről :)
Összes hozzászólása:37
3
|
2008-01-18 12:57:35
Avatar
beszélgessünk, akármiről :)
Összes hozzászólása:139
2
|
2008-01-18 12:26:30
előzmény: 0. számú hozzászólás,golem
Avatar
Na jó beszélgetek én veled :-).

Mac

golem írta:
Ez egy "offtopic". Itt témáktól és cikkektől függetlenül is lehet beszélgetni egymással vagy a szerkesztőkkel.
Kellemes időtöltést!
Összes hozzászólása:41
1
|
2008-01-17 21:51:19
Avatar
Ez egy "offtopic". Itt témáktól és cikkektől függetlenül is lehet beszélgetni egymással vagy a szerkesztőkkel.
Kellemes időtöltést!
Összes hozzászólása:37
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Horthy és Kádár Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98