Dtum
Login with Facebookk
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Cilinder

A cilinder szó görög eredetű, a jelentése kürtőkalap.
Ennek viselését az angolok terjesztették el, még a francia forradalom előtt, a nappali viseletté váló frakk kiegészítőjeként.


A XVIII. század végén a férfiruházkodás egyre többet hagyott el színeiből, díszeiből és komorabbá vált.

1792-ben a frakkhoz alacsony tetejű cilindert viseltek, oldalt felhajtott karimával. A kalap magassága, formája, színe többször változott az évek során. A francia forradalom hatása az öltözködésben is változásokat hozott. A férfiöltözködésben sokkal kevesebb lett a variációs lehetőség, mint a nőkében. Az arisztokráciának át kellett vennie a gazdag polgárok ruházkodási szokásait is, ha versenyre akartak kelni a polgársággal.


Az empire és a biedermeier korban, sőt a XX. század elején, színes cilindert is gyakorta viseltek, leginkább világosszürkét. A XIX. század közepe táján a királyok- Lajos Fülöp, a polgárkirály, vagy a brit szigetek ura egyaránt lecserélték uniformisukat sötét ruhákra, amit cilinderrel és esernyővel egészítettek ki hasonlóan, mint a gazdag polgárok. A férfiak társasági öltözködésében, megjelenésében a divat a fekete színt kötelezőnek nyilváníttatta. A feketén kívül leginkább kék és barna frakkot hordtak, tarka virágos mellényt és művészien megkötött nyakkendőt.

Kapcsolódó cikkek
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Horthy és Kádár Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98