(1861. december 25., Sopron -- 1941. március 31., Budapest)

Földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. 1884-1888 között ugyanott tanársegéd az antropológiai tanszéken. Szeretett volna a földrajzi tanszékre kerülni, azt azonban Hunfalvy János vezette, aki utódjául a nagy hírnévre szert tett Lóczy Lajost kívánta.

Így a Statisztikai Hivatalt választotta (1888), ahol 1894-ben aligazgató, 1906-1926 között pedig igazgató volt. A Magyar Földrajzi Társaságnak 63 évig volt tagja, utóbb titkára, majd 1914-től alelnöke. 1897-ben a demográfia egyetemi magántanára, 1906-ban rendkívüli tanára lett. Több akadémiai és állami kitüntetésben részesült.

A szülői házból hozta magával a természet szeretetét. Téry Ödönnel közösen élesztette újra a Magyarországi Kárpátegyesület Budapesti Osztályát, részt vett a Magyar Turista Egyesület megalakításában (1888). Hét évig szerkesztette a Turisták Lapját, később munkatársa volt a Turistaság és Alpinizmusnak is.

A Magyar Turista Szövetség megalakulásakor (1913) annak ügyvezető alelnöke lett, 1918-1923 között elnöke, majd tiszteletbeli elnökké választották. Elképesztően gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki, elsősorban hazai tájaink kalauzai, az úgynevezett Thirring-Vigyázó kalauzok által vált ismertté a turistairodalomban. 1890-ben Jankó Jánossal összeállította a Magyar Földrajzi Társaság Könyv- és Térképtárának címjegyzékét.

A Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, majd alelnöke volt. Munkatársa volt a Pallas Lexikonnak is. Élete végén még megírta az évekig tartó gyűjtése eredményei alapján, sok addig ismeretlen adatot tartalmazó munkáját Magyar László viszontagságos életéről, melyet 1937-ben saját kiadásában jelentette meg.

Nevét a Thirring-szikla őrizte meg: ez egy gombaalakú andezit szilatorony a Pilis-hegységben, a Dobogókő alatti letörésen. A sziklán tábla emlékezik meg nevéről és kivoltáról, a Dobogókői turistaháztól jelzett úton 15 perc alatt közelíthető meg.