Fedák Sári a 20. század első felének legnépszerűbb operett primadonnája volt, játékát újszerű felfogás, kivételes tánctudás, temperamentum jellemezte. A mostani szóhasználattal élve sztár volt. Ünnepelte a közönség, ő mégis azt érezte: "Senki nem lehet próféta a saját hazájában."

Amikor elvégezte Rákosi Szidi színésziskoláját, 1900-ban megkezdte pályáját a Magyar Színházban. Játszott többek között a Népszínházban, a Vígszínházban, és a Király Színházban is. Külföldön Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban, még az Egyesült Államokban is fellépett.

Önmagának szigorúbb bírája volt, mint a hivatalos színikritikusok. Idegentől ugyanis nem tudta elfogadni a negatív megjegyzést. Humorát mindenki élvezte, nagyon jó előadó volt, szeretett viccelődni, anekdotázni. Kevésnek tartotta, hogy a prózai színpadon ő a legjobb. Olykor kiharcolta ugyan, hogy ő kapja meg valamelyik zenés darab főszerepét, de aztán elégedetlen volt önmagával.

Kínosan ügyelt arra, hogy mindig a középpontban legyen, egy pillanatig se takarja senki a színpadon. 1904-ben Tótszerdahelyen 350 holdas birtokot vásárolt, egy-egy színházi évad után szívesen pihent a földekhez tartozó kastélyban; gazdálkodással is próbálkozott, innen ered az "agrárius primadonna" elnevezése. Másfél évtizeden keresztül Molnár Ferenc párja, majd felesége volt.

Az 1940-es években az Új Magyar Színház vezető színésznője. Rokonszenvezett a nemzeti szocializmussal, 1944-ben a bécsi Donausender fasiszta rádió munkatársa lett, és nyíltan a háború folytatására uszított. A háború után ezért a népbíróság egy év börtönre ítélte, amelynek letöltése után Nyáregyházán élt teljes visszavonultságban. Mivel mellékbüntetésként három évre foglalkozásától is eltiltották, többé nem tért vissza a színpadra.

Az utókorra maradt feljegyzések azt bizonyítják, hogy boldogtalanul élte az életét. Egyszerre volt odaadó, melegszívű és kegyetlenül szigorú, rideg. Csak a színpadon érezte magát biztonságban. Örök nyüzsgésben, izzásban volt, forrt körülötte a levegő. Valahogy mindig "hazavágyott", de sehol nem érezte magát igazán otthon. Volt lakása, de az nem volt azonos azzal a nyugalmas, békés otthonnal, amelyre vágyott.
Budapesten halt meg 1955. május 25-én.