


Chanute 1832-ben született Párisban, ahol technikai tanulmányait is végezte.
Az aviatikával Lilienthal halála után kezdett foglalkozni s miután kora miatt praktikus kisérletekre nem vállalkozott, két tanitványt képezett ki: Errichet és Averyt, akik mesterük siklórepülőkészülékét kipróbálták.
Az első siklórepülési kisérleteket 1896-ban ejtették meg. Avery időközben meghalt, Errich pedig Curtiss-biplánokat épit, Chanute különféle 1-5 siku siklórepülőgépeket szerkesztett, míg végre a farkkormánynyal ellátott tipusnál állapodott meg.
Tiz évvel ezelőtt lépett összeköttetésbe a Wright testvérekkel és az ezekkel való együttmunkálkodás vezetett végeredményben a dynamikus repülési problémájának megoldásához. Igaz, hogy nem Chanute készülékei bizonyultak a legjobbnak, de a Wright-készülék is jó részt Chanute tanulmányain alapul.
Chanute tekintélyes állást foglalt el az amerikai technikai társadalomban, igy többek között a Chicago Alton Railway és az Erie Railway vezetőmérnöke volt.
Az aviatika egyik legérdemesebb előharcosa, Chanute Oktave, a mult héten Chicagóban 78 éves korában tüdőgyulladásban elhunyt.



