


James Figg egyik tanítványa, Jack Broughton az "angol boksz atyjává" vált. 1729 és 1750 között bajnokként ismerte el a közvélemény. Londonban tanította az ökölvívást és működtette egy arénát is Nagy Britannia fővárosában. 1743-ban pedig elsőként összegezte, és elsőként hozott létre hivatalos szabályokat az ökölvívás számára.
Szinte egy zsebkendőnyi helyen álltak egymással szemben az ökölvívók. és amikor valamelyikük padlóra került, az edző számára 30 másodperc állt rendelkezésre, hogy helyrehozza védencét. Tulajdonképpen így jöttek létre a menetek is, hiszen minden leütés meghatározott egy szünetet legalább 30 mp-re. Habár a birkózásban ismert fogás engedélyezett volt, a bokszolók nem ragadhatták meg ellenfelüket a derék alatt.
Broughton feltalálta az első bokszkesztyűt is, amely nemcsak a kezet, hanem az ellenfél testét is védte bizonyos fokig az ütéstől. Viszont ezeket csupán edzésnél használták, a valós küzdelmekben ekkor még nem.
A Broughton által létrehozott szabályok egész Angliában érvényesek voltak, csupán kisebb módosítások voltak 1838-ig, amikor a Pugilistic Society (1814-ben alapították) kifejlesztette a London Prize Ring Rules-t, amely módosította a szabályokat. A ring oldalai a 3 lábnyi hosszúságról 24 lábra módosult, melyet 2 kötél vett körül. A leütés a menet végét jelentette, és a 30 másodperces szünetet követően 8 másodpercet biztosították a padlózó versenyzőnek, hogy önerejéből a ringbe tudjon lépni.
forrás: www.profibox.hu



