Weiss Manfréd 1857-ben született, régi tekintélyes pesti kereskedőcsaládból.
Maga is kereskedőnek indult és tanulmányai elvégzése után, egészen fiatalon, Hamburgba került, hol egy nagy kiviteli cégnél három évet töltött, 19 éves korában e cég prokuristája volt. Huszéves korában hazajött Magyarországba a fivérével, Weiss Bertholddal együtt – aki néhány évvel ezelőtt halt meg – előbb egy boszniai szállitási és épitkezési vállakozásban vett részt, majd 1882-ben ugyancsak Berthold bátyjával együtt megalakitotta az „Első Magyar Konzervgyár”-at, mai hatalmas telepeinek tulajdonképpeni kezdetét.

A gyár szerény keretek között, alig száz alkalmazottal indult.
A hadsereg számára 1885-ben kezdett dolgozni a konzervgyár s amint a nyolcvanas évek közepén egyre erősebben fenyegetett egy orosz támadás veszedelme, ugy fejlődött a vállalat hadseregellátó jelentősége is. 

Az eredeti konzervgyár már a kilencvenes évek legelején nem volt elegendő a gyalogossági hüvelygyártás és lövedékgyártás egyre fejlődő ágainak befogadására. Olyan uj telephely után kellett nézni, amely a legnagyobbszabásu fejlődés számára is teret enged. Azzal, hogy Csepel szigetét választotta ki Weiss Manfréd, már tanuságát adta rendkivüli előrelátásának; ez tette lehetővé, hogy a gyárja háboru alatt az óriási módon megnövekedett követelményekhez azonnal tudott alkalmazkodni.

Alig öt-hat lóerőt használt föl eredetileg a telep s ma harmincezer lóerős óriási energiaszükség dolgozik. Az alkalmazottak száma az eredeti százról a háboru alatt harmincezerre növekedett s bár a bolsevizmus után lezuhant ezerre, most ismét kilencezer munkást foglalkoztat Csepel, tehát sokkal többet, mint békében, a háborut megelőzően.

 
Weiss Manfréd jótékonysága

Élete főművének lankadatlan fejlesztése mellett Weiss Manfréd igen kiterjedt társadalmi és gazdasági tevékenységet fejtett ki. Tagja volt az ipartanácsnak, a közlekedési tanácsnak és a tarifabizottságnak. Alelnöke a Gyáriparosok Országos Szövetségének, részben elnöke, részben igazgatósági tagja különböző nagy vállalatoknak.

A jótékonyság terén végzett munkáját alig lehet számon tartani.
Létesitette és fenntartotta a Weiss Alice kórházat, mely mintaszerü berendezéssel áll a szülőanyák segitségére. Csepelen népkonyhát és gyermekmenhelyet tart fenn, hatalmas alapitványokat tett a legkülönbözőbb jótékony intézmények számára, s talán névtelenül még többet áldozott; senki nem távozott tőle üres kézzel azok közül, akik segitségét kérték.

Már a háboru előtt számos kitüntetés érte gazdasági és humánus működéséért, 1896-ban magyar nemességet kapott „Csepeli” előnévvel. Különböző belföldi és külföldi rendjelekkel tüntették ki s 1916-ban a király a főrendiház tagjává nevezte ki, majd 1918-ban Károly király a báróságot adományozta neki.

(A szöveg a Hétfői Naplóban jelent meg.)