Dtum
Login with Facebookk
1900 | Október

Az őszi football-szezon elérte tetőpontját

Az őszi football-szezon elérte tetőpontját, a gyengébb csapatok küzdelmét felváltották az erősebbek. Mult vasárnap a grácziak csütörtökön pedig a bécsi Cricketerek mérték össze erejüket a Budapesti Torna Clubbal.

 

Gyönyörű őszi idő kedvezett mind a két mérkőzésnek és ennek megfelelően nagy volt a pálya látogatottsága is. A közönség nem bánta meg kijövetelét, az emberek megelégedetten távoztak, hiszen mind a kétszer magyar csapat győzött és e mellett a játék ideget izgató, szép volt.


A mi az eredmények sportértékét illeti, azzal bővebben akarunk foglalkozni. A grácziak mindig jó játékosok hírében állottak régibb játékosok a bécsieknél és nyilvános szereplésük legtöbbször igazolta a róluk elterjedt híreket. A B. T. C. 5:4 aránynyal győzött tavaszszal a grácziak ellen s így a mult vasárnapi eredmény határozott javulásról tett tanuságot.


Mindenszentek ünnepén a Cricketerek voltak az idegen ellenfelek. A Cricketerek a legismertebb külföldi csapat Budapesten, ezuttal hatodszor játszottak nálunk és nemcsak ezen alkalmakkor, hanem mikor Bécsben mérkőztek magyar csapattal, valamennyi alkalommal győztesek voltak. Legutóbb a football-tornán jártak itt és akkor könnyű szerrel győztek épen a B. T. C. ellen. Igaz ugyan, hogy akkor hatos csapattal lettek győztesek, de a győzelem annyira könnyű volt, hogy csak kevesen bíztak a B. T. C. győzelmében csütörtökön.

 

Növekedett a bizalom, mikor kitűnt, hogy a Cricketerek soraiból hiányoznak Windett és Redfern, viszont sokan lemondtak a győzelem reményéről, mikor látták, hogy Klebersberg és Minder nem játszanak. Ezt a körülményt fontosnak tartjuk megjegyezni, mert nagyon fontos körülménynek tartjuk valamely csapat képességének megbírálásánál, hogy kellő tartalékkal rendelkezzék, a kikkel potólni lehessen bármikor a hiányzókat a siker koczkáztatása nélkül.

 

A játék folyamán bebizonyult, hogy a B. T. C. határozottan jobb régi ellenfelénél. Ezen eredmény nagyon örvendetes a hazai football-sport fejlődésére nézve, mert arról tesz bizonyságot, hogy általában a budapesti football-csapatok nívója elérte a sokkal régibb és intenzíven fejlesztett bécsi football-csapatok nivóját.


A B. T. C. csapatát illeti meg az elismerés, hogy elérte ezt a kedvező eredményt és annál nagyobb az elismerés, mert eleinte teljesen egyedül állott és játékosainak nagyon kevés alkalma volt valamit tanulni. Nagyon természetes, hogy a közeli külföldre támaszkodott és helyesen abból az elvből indult ki, hogy nem törődve a vereségekkel, a legjobb csapatokkal mérkőzött s lehetőleg kerülte a gyengébbeket.


Áttérve a játékok lefolyására, a két játék menete részben nagyon elütő, részben hasonló volt. A grácziakkal folytatott mérkőzés nagyon erős volt és a játékosok sokat törődtek az emberrel a labda helyett, viszont a Cricketerekkel folytatott mérkőzésben alig fordult elő bukás vagy foul. Az említett eltérés nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a B. T. C.-on mult a sok buktatás az október 28-iki mérkőzésen, mint azt több napilap is feltüntetni igyekezett. A grácziak játékmodora az erélyes játék s könnyen előfordul bukás, különösen, ha a másik fél nem enged. Mindkét mérkőzés tempója gyors volt, a mi oly szép változatos játékot eredményezett, a milyet még Budapesten nem láttunk. Különösen szép képet mutatott a november 1-i mérkőzés, melynek játéka folytonosságát nem zavarta sem buktatás, sem a bírónak foul-ok miatt való lefütyülése.


Megjegyezzük még, hogy örömmel tapasztaltuk a B. T. C. csapatában az egoizmus haldoklását. Csak itt-ott csillant fel néha, de a következő pillanatban ismét helyet adott az altruizmusnak.

Budapest, október 28.

Október 28-ána Gr. Sp. V. állott szemben a B. T. C.-bal, a csapatok összeállítása ugyanaz volt, mint azt a multkori számunkban közöltük.


Kezdet után a B. T. C. hevesen támad és alig 5 percznyi játék után Mannó berugja a labdát a grácziak kapujába. A grácziakat meglepte a gyors eredmény, nagy vehemencziával támadnak az ellenfél kapujára. A labda ide oda repül, egyszerre csak Blumauernél van a labda, a ki azt élesen lövi a kapuba.


Felállás után a játék mind erősebbé válik, hol egyik, hol másik párt látszik fölénybe jutni, egy alkalommal Lucius kiszabadul a labdával és csaknem a kapuig rohan vele, a hol védhetetlenül lövi a kapuba.


A gyors egymásutánban következő goalok feltüzelik a játékosokat és az amugy is erős tempó még gyorsabbá válik, a gyors rohamban egymás felé rohanó játékosok többször összeütköznek, a minek következménye természetesen bukás. A játék jellege fokozatosan hevesebb lesz, a félidő vége felé azonban a grácziak ernyedni kezdenek, a mit felhasználva a B. T. C. csatárai, lerohannak a gráczi kapuhoz és Mannó megszerzi a 3-ik goalt csapatának.


A második félidőben mindkét csapaton meglátszik a fáradság, a mi a játék vége felé fokozódik. A B. T. C. támadásai mind állandóbbá válnak, végre kizárólag a gráczi mezőben folyik a küzdelem. A grácziak erősen védekeznek és el is érik, hogy több goalt nem kapnak.


A grácziak gyors passzjátékkal játszanak és játékuk folytatólagos, minek következménye a változatos és gyors játék. A gráczi csapatból játékával senki nem tűnt ki, a mi nagyon jó jel valamely csapatnál, mert egyik bizonyítéka az önzetlen játéknak. A B. T. C. csapatáról csak jót mondhatunk; az új kapuvédnek ezuttal nem volt sok dolga, róla még nem lehet véleményt alkotni; a többi játékos ezuttal mind jól játszott és ha megemlékszünk Ordódy remek játékáról, a mit a védelemben és a támadás támogatásában kifejtett, az nem homályosítja el a többi játékának jóságát. Ordódy önfeláldozó, teljesen önzetlen játéka sokszor ragadta viharos tapsokra a közönséget.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98