Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

Postagalambok versenye

Julius 28-ikán tartották meg a budapesti postagalamb-tenyésztők galiczai Przemysl és Budapest közt szokásos versenyek egyikét.

 

A Przemyslbe vitt galambok közül első volt Sidl és ifj. Kell galambja, mely a Przemysl-Budapest között levő 560 kilométeres utat hat óra kilencz percz alatt tette meg, beérkezvén 12 óra négy perczkor.

 

Másodiknak Malosik Ferencz galambja 12 óra hat perczkor, harmadiknak dr. Dirner Gusztáv galambja 12 óra 14 perczkor, negyediknek Reiner Manó galambja 12 óra 23 perczkor és ötödiknak özv. Glosel Józsefné galambja délután 1 órakor érkezett meg.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Postagalamb-tartás
Pálinkás Judit

Már az ókorban, Perzsiában, Görögországban és Egyiptomban is tartottak galambot. Tartásuknak kétféle célja volt: egy részüket megették, a többiből – az ehetetlenekből - pedig a hírvivők lettek.

 

A hobbi szintű postagalambtartás 1815 és 1825 között alakult ki Belgiumban. Olyan galambokat próbáltak kitenyészteni, amelyek gyors röptűek és visszatalálnak a dúcukba. Később ez a hobbi egész Európában elterjedt.

 

Állítólag egy postagalamb a Rotschild család történetében is nagy szerepet játszott. Az eset úgy történt, hogy a „hírvivő” által a család hamarabb értesült a Waterloo-i csata kimeneteléről és így mindenféle tőzsdei akciókat lebonyolítva óriási nyereségre tettek szert.


Magyarországon a török idők előtt nem tenyésztettek galambot. A török megszállás után indult útjára nálunk a galambászat. Az őshonos magyar galambfajták, sőt a környező országok nemzeti fajtái is török eredetűek. A galambászat központja az Alföld lett. A tanyákon felállított jellegzetes építményekben, a galambdúcokban tenyésztették a madarakat.

 

Érdekes dolog, hogy a galambászat későbbi központja Budapestre tevődött át. Az 1900-as években sokan költöztek vidékről a fővárosba. Az egykori állattartók nem tudták megszokni „állattalan életüket” és elkezdtek galambokat tenyészteni. A fővárosi galambtenyésztést azután a galambászok magas szintre fejlesztették.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98