Dtum
Login with Facebookk
1901 | Június

A Sió csatorna megnyitása

A Balaton vizének egyetlen levezetője a Sió folyó.  A Sió a Siófoknál kezdődik s Szegzárd fölött ömlik a holt Duna-ágba. Szabályozását az alsó szakaszon még a mult század elején megkezdették. Két érdekeltség van itt, egyik a Balaton partján és annak mocsaras területe ötvenezer holdra tehetők, a másik a Sió-zsilip alatt lévő szintén tekintélyes terület. A két érdekeltség bizonyos mértékben ellentétben állott eddig, az alsó érdekeltség a Sió-zsilip megnyitását folyton ellenezte, mert igy víz alá került volna, a felső meg sürgette váltig, mert csak így szabadulhatott a magasabb vizállástól.

 

Hosszas tárgyalások és azok eredménytelensége arra késztette a földmivelésügyi minisztert, hogy Fiáth Pál bárót miniszteri biztosul küldötte ki s a Sió szabályozása 1897-ben megindult. A munkálatokkal ez év szeptemberében készültek el. Maga a munkálat 3658 holdat vizmentesitett s 340.000 korona költséggel járt. A földmivelésügyi miniszter e munkálatokhoz nyolcvanezer korona államsegitséggel járult. A juti híd fölött a Sió szabályozással a napokban készültek el. Ez a Balaton partot, a fürdőtelepet is érinti, mert a tulmagas, vagy tulalacsony vizállás károsan hatott sok érdekre.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Sió-csatorna
Lóczy István

A Sió-csatorna és a Balaton

A Sió-csatorna megépítése több célt szoklgált, és több igényt elégített ki egyszerre. Egyrészt a Balaton vízszintjének állandósításához volt rá szükség, mert a fölösleges vizet ezen keresztül le lehetett engedni. Magának a közlekedésnek a szempontjából is jelentős következményekkel járt a csatorna: az állandó vízszint kedvezett a gőzhajózásnak és a kikötők megépítésének, valamint a Balatonba bejutni, vagy onnan kijutni mindezidáig hajóval nem lehetett. A vízszint állandósága fontos volt az 1860-as évektől jelen lévő Déli Vasút számára is. Elősegítette a Balaton ilyen módon történő szabályozása az idegenforgalom bővülését is.

Más jellegű igények miatt sürgették a Sió-csatorna megépítését a környező területek birtokosai, számukra ugyanis a mocsarak kiszárítását, a művelhető, gazdálkodás alá vonható földek gyarapodását jelentette a csatorna.

A csatorna munkálatai - mint minden nagyobb vízrendezéssel kapcsolatos munka – egy hosszú és nehéz folyamatot jelentettek, nem köthetők csak egyetlen évszámhoz. Az 1863-as évben, a vasút építésével kapcsolatosan már megkezdődtek, és a 20. század folyamán is folytatódtak, illetve folytatódnak, a mindenkori igényeknek megfelelően.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98