Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

A titokzatos kakas

Párisban egy 1880-ban hozott törvény értelmében a gazdasszonyoknak kakast tartani tiltva van azért, mert megháborítja a lakók nyugalmát.

Mégis akadt Archives városában, hogy valaki a törvényt megszegte. Legalább ezt mondta egy névtelen feljelentés, melyben K. csomagolót kakastartással vádolják. A rendőrfő kiküldött két detektívet, kik összekutatták az udvart és mellékhelyiséget, de nem találtak semmit.

 

Hazamentek és jelentették, hogy felültette valaki a rendőrséget. Csakhogy a névtelen levél rövid idő mulva megint ott volt a rendőrségnél. Persze most már alaposabban megvizsgálták K. házatájékát. Hiába. *Tessék alaposabban kutatni*, ilyen kitétéllel ugyanattól a kéztől, mely az első két levelet irta, érkezett egy harmadik is.


Most már bizottságilag mentek ki a helyszíre. De mert mit sem találtak, két detektívet hagytak ott, hogy felügyeljenek. Reggel felé csakugyan megszólalt a kakas. Ezt mindjárt nyakon is csípték a rendőrök és a kapitányságra vitték.


Itt aztán kiderült, hogy az elfogott *Kakas* volt, ki a rendőrséget félrevezette, mert K. csomagolót, ki haragosa és szomszédja, kellemetlenségbe akarta sodorni. Persze most ő van bajban s a dutyiban kukorékolhat majd egy ideig.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98