Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Az öbölhöz tervezett vasút térképe
Évszázadok, sőt ezredévek óta elhanyagolt terület az, a hol most a három legnagyobb hatalom csendes küzdelme folyik. Négy tenger között, a Fekete-tenger, Kaspi-tó, Földközi-tenger és Perzsa-öböl között széles kereszt alakjában terül el ez a klasszikus vidék, a hol annyi ellentétes...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Festetich kalandja
Gróf Festetich Rudolf, ki *Tolna* nevű yachtján majdnem egy évtizeden keresztül tett tudományos kutatásokkal egybekötött utazásokat Ázsia déli szigetein s e közben értékes néprajzi gyűjteményt állitott össze, most...
Dumont léghajója
Santos-Dumont Londonban folytatja ezentúl kisérleteit kormányozható léghajójával. Pearson Arthur, többszörös milliomos, hirlapkiadó, 4000 font sterling jutalmat igért Santos-Dumontnak, ha saját találmányú léghajójával...
Adolphe Thiers
Annak idején, mikor a vasutak épitése terjedni kezdett Európában, nem csekély volt azoknak a száma, a kik hevesen ellenezték ezt az újitást. Nemcsak korlátolt eszű, a haladás iránt ellenséges indulatú emberek voltak...
A Mikasa
A világ legnagyobb vértezett hadihajóját jelenleg Amerikában Japán számára építik. A *Mikasa* 15 ezer lóerejű gépével óránként 47 földrajzi mértföldet halad, 14 ezer mázsa kőszenet visz és ezen fűtőanyaggal 14,500...
A francia hadsereg
A franczia kormány a hadseregben folyton szaporodó öngyilkosságok elháritásának módját kutatja. Ugyanis nehány év óta az öngyilkosok száma rohamosan szaporodik s például 1897-ben 100 ezer ember közül huszonhét halt...
A ballon
Némely embereket nem hagy nyugodni a temetkezés mai módja. Azzel érvelnek, hogy az egészségre veszedelmes, ha a holttesteket a föld alá ássák, hogyott lassú elenyészésnek legyenek kitéve, mert ezáltal megfertőztetik...
Az első kísérleti szervátültetést 1902-ben Emerich Ullman végezte Bécsben. Az úttörő sebész, aki mellesleg Pécsett született Ullman Imre néven, 1902 márciusában a Billroth Házban számolt be eredményéről. Az átültetést...
Egy kicsi kis elővigyázat többet ér egy font gyógyításnál, ezt már 400 évvel ezelőtt megmondta Morus Tamás és szavai mind a mai napig beváltak. Csak tessék megkérdezni orvosainkat, ezek kivétel nélkül igazat fognak...
A Lucania
Mekay Horácz, a Cunard hajózási társulat egyik hajóskapitánya 850 utazást tett Európából Amerikába a nélkül, hogy az általa vezényelt* *Lucania* nevű hajót vagy ennek utasait a legcsekélyebb baj érte volna......
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
Santos Dumont léghajója Santos Dumont léghajója
A francziák és németek ez idő szerint legjobban erőlködnek, hogy...
A nagy gőzhajók fűtői A nagy gőzhajók fűtői
Az Anglia és Amerika közt közlekedő gyors gőzhajókon, melyek az utat...
A léghajó sajátos használata A léghajó sajátos használata
A léghajót nagyon prózai czélra használják fel Párisban. A...
Osztrák-magyar hadihajók az albániai partokon Osztrák-magyar hadihajók az albániai partokon
Albánia sokat beszéltet magáról. Montenegrói és olasz tulzók izgatása...
A Nemzeti Múzeum jubileuma A Nemzeti Múzeum jubileuma
A Nemzeti Múzeum őszszel fogja megünnepelni alapításának századik...
A tüdővész elterjedése A tüdővész elterjedése
Oroszországban 1000 ember közül 12 tüdővészes, Franziaországban csak...
A vasutak ellenzői A vasutak ellenzői
Annak idején, mikor a vasutak épitése terjedni kezdett Európában, nem...
A Ganz vasutat épít Olaszországban A Ganz vasutat épít Olaszországban
Elektromos vasút nagyfeszültségü forgató árammal. A hazai...
Elektromos világítás Pozsonyban Elektromos világítás Pozsonyban
Korábban már emlitettük, hogy a város a pályázó czégek néhányával...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98