Dtum
Login with Facebookk
1903 | Február

Bega Mustafa

Bega Mustafáról tudni kell, hogy ő az,  aki az 1849-ben menekülő Kossuthot csónakon török földre vitte. Nagy feltünést keltett, mikor a nagy halott sírjánál, Kossuth emlékünnepén, egy török turbánnal fején, széles nadrágu, nyitott inges alak jelent meg.

 

Hosszu, ősz szakálla csaknem övéig ért, melyben fegyvert és rózsfüzért tartott. Áhitattal hallgatta a beszédeket, aztán imát mondott és elment. Ez az exotikus ember Bega Mustafa volt, az a csónakos, ki Kossuthot 1849-ben Ada-Kaleh-ból török földre vitte, hol egy török tiszt vette védelmébe.


Sikerült képen mutatjuk be ezt az öreg magyarérzelmű törököt.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kossuth halála
Tatár Anita

A betegeskedő, idős embernek 1894.március első napjaiban hevennyé váló vérkeringési és emésztési zavarait kezdetben az orvosok a januári influenza szövődményének tartották Március közepére, azonban kiderült, hogy egy egészen más betegség kerítette hatalmába, a mirigydaganat.

 

Amikor sikerült felállítani a helyes diagnózist, segítséget ajánlott egy bécsi orvos, amelyet az emigrációban élő család köszönettel visszautasított.

 

Érdekesség képpen érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy a budapesti egyetem nagyhírű orvosaitól nem kaptak ilyen ajánlatot.


Kossuth állapota rohamosan romlott. Lázas rohamai voltak, melyek állandó önkívületben tartották. Március 20-án, éjjel hunyt el.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98