Dtum
Login with Facebookk
1903 | Május

A Móricz-család sírköve

Szomoruan pusztult el a debreczeni Móricz-család. A család négy emberből állott: az apából, anyából, egy fiuból és egy leányból. Állandó viszálykodásban éltek.

 

Az öreg Móricz durván bánt a feleségével, gyermekeivel is és itt kezdődik a végzetük. Egyszer a katonasorban szolgáló Móricz-fiú hazament látogatóba s a mikor a szemeláttára bántalmazta az anyját az apja, olyan féktelen dühbe jött, hogy agyonlőtte a durva embert.

 

Az anyát a lánya lőtte le. Ezt a gyermeket nem lehetett felelőségre vonni a törvény előtt, mert a gyilkosság után magát is elemésztette. Ifj, Móricz Józsefet életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság. A fogság vége hamar elkövetkezett, mert a fiut hirtelen elsorvasztotta a börtön.

 

Vagyonát az Erdélyi magyar közművelődési egyesületnek hagyta s csak azt kötette ki, hogy az örökös állítson követ a sírjukra. Megírta a szöveget is, a mit e kőre kell vésetni. Az egyesület most tett eleget a kötelességének s a napokban fölállították a debreczeni temetőben a Móricz-család sírkövét. Ez van ráírva:


Itt nyugszik az Urban:
Idősb Móricz József, meghalt 62 éves korában.  - A fia lőtte agyon.
Móricz Erzsike, meghalt 17 éves korában öngyilkos halállal.  - Az anyját lőtte agyon.
Ifj. Móricz József, meghalt 17 éves korában a börtönben.  - Az apját lőtte agyon.
Az örök irgalmasság kegyelmezzen szegény bűnös lelküknek.


Móricznét ugy látszik nem abba a sírba temették. Vagy róla talán megfeledkezett a fia.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98